Ma kezdődik a Téren-nyáron! A koncertsorozatot a Jazzy 287 nyitja meg!

Ma kezdődik a Téren-nyáron! A koncertsorozatot a Jazzy 287 nyitja meg!
Fotó: Dömötör Sanka

A mai nappal egy utcazenei koncertsorozattal lesz gazdagabb Nyíregyháza! A Városalapító atyák szobránál hetente kétszer (kedden és pénteken) helyi zenekarok koncertjein vehet részt minden zenekedvelő!

Amíg a Zene Sóstón programsorozat 20, addig a Téren-nyáron 10 koncertet foglal magában. Bár két külön szervezőgárdának köszönhetőek ezek a szabadtéri élőzenés koncertek, szerencsére a két helyszín műsora között nincsen átfedés.

A Jazzy 287 nyitja meg a programsorozatot!

Az első zenekar, amely a Kossuth teret este 19 órától betölti zenéjével, az a Jazzy 287 nevű formáció lesz. A sok zenekart megélt tagok oly módon játszanak igényes zenét, hogy az a nagy többség számára is élvezetes legyen. Saját szerzeményeik között vannak olyan dalok, amelyeket csak instrumentálisan játszanak és olyan is, amelyet (magyar nyelvű) énekkel együtt.

Bár a dalok technikai felépítése elég kötött, mégis hagynak benne olyan szabad részeket, amelyekben a virtuóz zenészek improvizációjának is teret adnak.

A másfél éves zenekarnak idén még nem volt sok esélye megmutatnia magát, de most végre igen! Tervben van még egy nyíregyházi (július 29-én a Móricz Kertben) koncert, de zenéjükre igény van Debrecenben és Budapesten is.

A nyíregyházi közönség számára a tavalyi VIDOR Fesztiválról lehetnek ismerősek. Remélik, hogy egy nagyobb jazzfesztiválra is eljutnak majd a jövőben.

Tehát kedd este 19 órától sok szeretettel várja a közönséget igényes zenéjével a Jazzy 287: Kazár Pál/Paja (billentyűk), Lakatos Zoltán/Maci (billentyűk), Bogdán Zoltán/Zoligitár (gitár), Holik Zsolt/Győző (basszusgitár), Dömötör Sándor/Döme (dob), Sándor Ferenc (szaxofon), Kiss Attila/Kisa (ének).

A Téren-nyáron utcazenei koncertsorozat létrejöttéről bővebben olvashatnak ide kattintva.

A programsorozat további koncertjeiről értesülhetnek a Téren-nyáron közösségi oldaláról és a plakátról!