Kozmix: az ország legnagyobb bulijai voltak Nyíregyházán – A Hellót is felpörgetik!

Kozmix: az ország legnagyobb bulijai voltak Nyíregyházán – A Hellót is felpörgetik!
Lehullt a lepel a Helló Nyíregyháza! idei programkínálatáról.

Április 26-án – többek között – fellép a 2018-as X-Faktor győztes csapata, a USNK, a nap zárásaként pedig „felrobbantja” a színpadot a legendás hangulatú koncertjeiről és dinamikus zenei világáról híres  Kozmix  együttes. A formáció frontemberével, Lányi Lalával a ’90-es évek Nyíregyházájáról beszélgettünk... (Megjelent a Nyíregyházi Napló április 5-ei számában.)

24 év, 8 önálló nagylemez, feledhetetlen slágerek és hajnalig tartó bulik. Bár az idő múlik, de a Kozmix örök. Éppen ezért április 26-án, este 7 órától a Kossuth téren egy időutazással egybekötött fiatalító eljárás alá vetik majd a nyíregyházi közönséget – ígérik.

„A szívünkben van a város”

Nyíregyháza és környéke már a ’90-es évek közepétől fontos része volt a Kozmix fellépéseinek.

– emlékezett vissza az együttes frontembere, Lányi Lala. Abban az időben az ország legnagyobb bulijait tartották azokban a klubokban, amelyek sok évig ezen a környéken üzemeltek. Ma már persze a klubok helyett egyre inkább a fesztiváloké és a nagyobb élő rendezvényeké lett a főszerep.

Nyíregyháza viszont most is a szívünkben van, ahogy a fellépős naptárunkban is állandó és kihagyhatatlan állomást jelent. Nagyon készülünk az április 26-ai fellépésünkre, hiszen sok-sok rövidebb koncertünk után ez lesz az első olyan, hosszában is igazán tartalmas élő koncertünk, amelyen színpadra áll a teljes csapat, a táncosok, és a komplex látvány sem marad el. Egy időutazással egybekötött fiatalító eljárás alá vetjük majd Nyíregyháza közönségét, miközben – a Kozmix szemüvegén keresztül bemutatva –, színpadra állítjuk a 24 éve tartó zenei kalandozásainkat. Együtt fogunk „sírni és nevetni” is, ezt megígérem.

Ausztráliától az Egyesült Államokig

A Kozmix az elmúlt 24 évben a legkisebb színpadtól a Budapest Sportarénáig több száz helyen lépett már fel, de dinamikus zenei világukat testközelből is megismerhette a közönség Ausztráliától egészen az Egyesült Államokig.

„Egyetlen kívánságunk van”

Számtalan alkalommal léptünk már fel Magyar­országon és külföldön is, ezért – ha lehetne – csak egyetlen dolgot kívánnánk: továbbra is ott szeretnénk színpadra állni – legyen az bárhol a világban –, ahol nagyon várnak és szeretnek bennünket.

Őrületes show

Az együttes frontembere azt mondja, mivel jövőre lesz 25 éves a Kozmix, így már az idei évük is a jubileumra történő felkészülés jegyében zajlik. Új zenei anyagon dolgoznak, és az élő nagykoncertjük programját, illetve a show-t is szeretnék újdonságokkal megtűzdelni. Ez pedig már önmagában is sok feladatot jelent, hiszen a 20 éves Aréna-jubileumukra is – 3 órás élő koncertet adtak – egy évet készültek. Most pedig azt is szeretnék überelni.

Titkokat árulnak majd el

Hogy mit üzenünk a nyíregyháziaknak? Szeretnénk minden titkunkat személyesen elmondani nekik április 26-án, élőben a koncerten. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha mindenki ott lesz. Várunk mindenkit szeretettel! 

 

A Helló Nyíregyháza! részletes plakátja folyamatosan elérhető a nyiregyhaza.hu weboldalon (ide kattintva), de kövessék nyomon a Napló hasábjain is!