Kalandos időutazás - Egyszer a mi „életünk” is a levéltárba kerül

Kalandos időutazás - Egyszer a mi „életünk” is a levéltárba kerül
Egyszer a mi „életünk” is a levéltárba kerül

Útlevéligénylés, pereskedés, végrendeletek. Otthonunkban az iratok, számlák, különféle papírok rendezése nem kis kihívást jelent. Az esetek többségében ezek egy idő után a kukákban landolnak, aztán csak évek, évtizedek múlva derül ki igazi értékük. A levéltárak viszont bizonyítékok arra: könnyen meglehet, hogy egy apró dokumentum akár a mi, vagy utódaink életét is képes (lenne) megváltoztatni.

Nehéz elfogadni, hogy az idő múlik, és ami most történik, az egyszer a történelem része lesz, unokáink, dédunokáink, ükunokáink pedig évtizedek múlva majd a könyvekből olvashatnak róla. A levéltárakra egyelőre még sokszor csak, mint titokzatos intézményekre gondolunk, de aztán hamar kiderül: ezek attól sokkal többek.

Szükség van iratokra

– Szükség van iratokra. Az iratokat meg kell őrizni. Ha nincs írásos dokumentum, akkor nincs dokumentálható múlt sem – foglalta össze beszélgetésünk során a levéltár igazi lényegét Kujbusné  dr.  Mecsei Éva  főlevéltáros, a megyei levéltár igazgatója, akinek a Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsa Bősze Sándor-díjat adományozott a közelmúltban.

Hozzátesz a múlt igazságához

– Már most egy kicsit sokkal több a levéltár, mint az iratok őrzője. Mi nem átírni akarjuk a történelmet, hanem hozzátenni a múlt igazságához.

– Betérnek hozzánk tudományos kutatók, akik valamilyen országos történelmi projektekhez kapcsolódnak, de sokan családi indíttatásból keresik meg a levéltárat, mert szeretnék felállítani családfájukat.

Divattá válik

– Nagy örömünkre szolgál, hogy kezd divattá válni: egyes települések kiemelt figyelmet fordítanak a kerek évfordulókra is és ehhez kutatnak anyagokat.

Sok levél külföldről érkezik

– Sok levelet kapunk külföldről is. Van, aki a családja, míg mások a településük iránt érdeklődnek. Egy hölgy például Londonból keresett meg minket, õ eredetileg Penyigén született és nagyon szeretné megismerni az őseit, na meg a települése történetét, ahol oly sokáig élt.

Idő és türelem

A levéltár igazgatója azt mondja, egy-egy ilyen kutatás sok mindentől függ, de ami biztos, hogy idő és türelem kell hozzá, ezért cserébe viszont igazi kincsekre bukkanhatunk.

– Függ attól, hogy az adott kutató mennyi információval rendelkezik, mi az, amit a családja megőrzött. Van, aki vissza tudja vezetni az őseit az 1800-as évekig az alapján, hogy egyszerűen csak az otthoni bibliákat, iratokat megnézte, és beszélgetett az ősökkel. Sokat számít az is, hogy mennyire volt vándorló a család. Érdekesség, hogy vannak, akik nemesek leszármazottai. Nekik szerencséjük van. A kisbirtokosok például meglehet, hogy folyamatosan perlekedtek. Ki gondolta volna, hogy az utódoknak ez jól fog jönni, mert benne lesznek az iratokban.

Egyre többen kutatnak családfát

– Általánosságban elmondható, hogy a családfakutatók elsősorban az anyakönyveket veszik elő. 1895-ig van egyházi anyakönyvezés, addig szabadon lehet kutatni. Az 1895 utáni állami anyakönyvekre azonban már szigorú adatvédelmi szabályok vonatkoznak. A halotti és a születési anyakönyv nem kutatható, a házassági pedig csak egy darabig. Persze, ezek más forrásokkal kiegészíthetők, mint például iskolai anyakönyvekkel, vagy a közigazgatás irataival. Választói névjegyzékek, útlevélkérelmek, végrendeletek. Sok megközelítési lehetőség van, csak idő és türelem kell hozzá – magyarázta.

Gazdag gyűjtemény

– A megyei levéltárak közül nekünk van az egyik leggazdagabb oklevélgyűjteményünk a 13. század végétől. Icipici birtok oklevelek, címeres nemeslevelek, ezek különlegességet alkotnak, de ilyenek a betelepítéstől, 1753-tól lévő anyagok is és persze a térképeink.

Védeni kell azokat

A levéltárak egyik legnagyobb feladatát az jelenti, hogy megőrizzék a múlt dokumentumait. Az iratok pedig nagy gondosságot igényelnek. Folyamatosan mérik a raktár hőmérsékletét, páratartalmát. A nedvesség ugyanis nem jó a papírnak, de a száraz levegő sem, mert attól meg elporlad. Így válik majd az idők folyamán jelenlegi életünk igazi „értékké”.