Jubileum! 50 éve énekel Rozsnyai György, aki szeptember 23-án újra a színpadra áll!

Jubileum! 50 éve énekel Rozsnyai György, aki szeptember 23-án újra a színpadra áll!
Fotó: Váci Mihály Kulturális Központ

Rozsnyai György énekes neve nemcsak Nyíregyházán, de tágabb térségünkben is ismert: az elmúlt öt évtized alatt bálok, lakodalmak és rengeteg hétvégi buli jó hangulata neki volt köszönhető. Hangjával és dalaival a táncdalénekesek korát idézi, ami sokaknak mosolyt csalt az arcára.

 

Bár már a hetvenes évei közepén jár, úgy érzi, hogy sosem fogja abbahagyni az éneklést, mert egyszerűen nem bírja ki, hogy ne énekeljen. Szerkesztőségünkben egy interjú keretében mesélt az elmúlt évek emlékezetes pillanatairól.

Soha nem tanult énekelni

A kezdetekről kérdezgetve halkan jegyezte meg: nem ismeri a kottát és soha, senki nem tanította őt énekelni. Van egy bő zenei alapismerete, de olyan mélységekben nem ismeri a szakmát, mint ahogyan (akár ma) ismernie kell azt egy hivatásos énekesnek. Márpedig ő is az, 50 éve van működési engedélye, B kategóriás besorolással rendelkezik és nem szeretett volna felsőbb kategóriába ugrani.

2009 - Az utolsó zenekar, amivel koncertezett. A fotón balról jobbra: Rozsnyai György, Leskó Mihály, Váczy Zoltán és Iván Pál Miklós. Fotó: Rozsnyai György

„A szüleim csodás hangi adottságokkal rendelkeztek és gyönyörűen tudtak énekelni. Édesapám anno a fogságban is tanult dalokat, azokat például tőle tanultam meg. Édesanyám hangjára is mindig számítottak Kállósemjénben, merthogy én ott nőttem fel. Olyan adottsággal születtem, hogy nekem is van olyan hangom, hogy azzal énekelni tudjak és szeretek is! Bárhol, bármikor szívesen énekelek, de táncolni azt nem szeretek. A szívemhez közel a táncdalénekek állnak: Korda György, Koós János, Harangozó Teri vagy Katona Klári dalai mind a szívem csücskei. Személyesen is találkoztam velük, Rózsa György is örömmel beszélt velem pár szót” – adta tudtunkra szerényen a kivételes adottságokkal rendelkező énekes.

Gimnáziumban már zenekara volt

Nagykállóban zenekart alapítottak a gimnáziumban, később pedig Pécsett a katonaságon is egyértelmű volt, hogy zenekari tag lett (végig a 2 éven át).  Miután leszerelt, egy falusi bálon, Kállósemjénben próbálták rávenni az ismerősei, hogy menjen oda a zenekarhoz és kérje meg őket, hadd énekeljen egy kicsit:

„A zenekar eleinte nem engedett, de addig-addig próbálkoztam, hogy végül megenyhültek. Olyan szimpatikus lettem nekik, hogy a következő héttől már együtt dolgoztunk. Ez volt 1969-ben” – emlékezik vissza a mosolygós énekes.

Az OSZK (Országos Szórakoztatózenei Központ) kategóriaszerző vizsgát 1970-ben tette le, mert működési engedély volt szükséges ahhoz, hogy hivatalosan is énekelhessen. Félt a budapesti vizsgától, mert a vizsgára felkészítő könyvben nem értett meg mindent. A gyakorlatban viszont egy Gianni Morandi dallal lenyűgözte a vizsgáztatókat – olyan tisztán és érzékien énekelte el. Meg is kapta a B kategóriát.

A fotón Rozsnyai György, Marssó János és Lakatos Aladár „Csuja”. A képet Rozsnyai György hozta be szerkesztőségünkbe, emlékei szerint 1975-ben vagy 1976-ban készült a kép

„Eleinte egyébként csak magyar számokat énekeltem, később, nagy ritkán olasz dalokra is vállalkoztam, mert latint tanultam a középiskolában és az már egy kicsit hasonló. Angolt egyáltalán nem akartam, talán két ilyen dalt tanultam meg, amelyek akkora slágerek voltak, hogy igény mutatkozott rá a közönség részéről.”  

Ma már egyedül énekel

Bár évekig húzta a nótát élő zenekarral, ma már egyedül énekel:

„A hatvanötödik életévem betöltése előtt már szóltam a zenekar tagjainak, hogy abba fogom ezt hagyni. Van most 92 zenei alapom, úgyhogy ma már zenekari kíséret nélkül szoktam fellépni. Az 50 év feletti korosztály, mondanám, hogy az én korosztályom szereti ezeket a slágereket, amelyet én énekelek. Ha visszapörgetném az éveket, nagyon sok élményre tudnék emlékezni. Korda Györggyel is énekeltem duettet. De a legnagyobb élmény valóban az, amikor a közönségtől kapok visszajelzést, hogy megéri ezt csinálnom.”

Azt is mesélte, hogy amikor a feleségével üdülni mennek, és az adott helyen van zenekar, mindig tolakodik, hogy ő is hadd énekeljen egy-két számot. Legutóbb Berekfürdőn történt ilyen eset.

Fotó: Váci Mihály Kulturális Központ

Németországban is lépett már fel, egy kedves család kérésére, akik Hajdúszoboszlón hallották őt énekelni. Aztán két hétre vendégül is látták otthonukban Rozsnyai Györgyöt és feleségét.

Szabadidejében a mai napig teniszezik és a kis kertjében rengeteg zöldséget termeszt és virágokat nevel. Elkezdte újrahallgatni a régi slágereket, amelyeket kazettára gyűjtött, most már 360 darab kazettánál tart, ez összesen körülbelül tizenegyezer sláger az elmúlt évtizedekből.

Nyíregyházán újra fellép szeptemberben!

Több száz dal van a tarsolyában és a nyíregyházi közönség kifejezetten szereti az ő fellépéseit, hiszen bárhol fellép, mindig telt ház fogadja őt!

Ha minden jól megy, akkor szeptember 23-án 16:00 órától lesz a következő fellépése „Bizony így van ez, szívem!” címmel, amit a Városmajori Művelődési Házban (Nyíregyháza, Városmajor utca 5.) tartanak meg. Vendégelőadó Bakacsi Béla, a Táncdalfesztiválok legendája lesz. Jegyek az előadótól vásárolhatóak, szeptember 12. után.

„Ameddig meg tudom fogni a mikrofont és fel tudok lépni a színpadra, addig énekelni fogok!” – fejezte be határozottan Rozsnyai György énekes, szerkesztőségünk pedig ezúton is gratulál az 50 éves jubileumhoz!