Jövő hét végéig lehet jelentkezni a táborokba - Helyszínek és időpontok egy helyen

Jövő hét végéig lehet jelentkezni a táborokba - Helyszínek és időpontok egy helyen
Jövő hét végéig lehet jelentkezni a táborokba

Már javában tart a jelentkezés az önkormányzat nyári napközis táboraiba. Idén nyolc tábori helyszín 28 turnusába várják a fiatalokat. Aki még nem jelezte részvételi szándékát, az május 3-áig megteheti az iskolai helyi szervezőknél.

 

Mint már hosszú évek óta, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata idén is lehetőséget biztosít valamennyi nyíregyházi állandó lakhellyel rendelkező általános iskolai tanuló részére, nyári napközis táborban való részvételére. Sziky Károlyné programkoordinátor szerkesztőségünk megkeresésére elmondta, csakúgy mint korábban – kedvezményes áron –, most is 1600 támogatott helyet tudnak biztosítani. A tábori jelentkeztetés már elindult, jelentkezni az iskolai helyi szervezőknél lehet! Az igények felmérése és összegyűjtésének határideje 2019. május 3-a.

Nyíregyháza önkormányzata idén is támogatja a diákok táborozását, így a szülőknek csak az étkezésért – napi háromszori étkezést foglal magában – kell térítési díjat fizetni, ennek összege 2700 forint egy hétre (természetesen van lehetőség kedvezmény igénybevételére is, az erre való jogosultságot viszont a szülőknek hitelt érdemlően igazolniuk kell), illetve – amennyiben igénylik – a buszos szállítás költségét, ami 3600 Ft/hét/fő. Aki több turnusban szeretné gyermekét táboroztatni, az önköltséges áron megteheti majd, amely 16  500 Ft/hét/fő. Az első turnus június 17-én indul, az utolsó pedig augusztus 9-én ér véget.

 

(Szerző: Bruszel Dóra)

 

Turnusok időpontjai:

1. turnus: 2019. június 17–21.

2. turnus: 2019. június 24–28.

3. turnus: 2019. július 1–5.

4. turnus: 2019. július 8–12.

5. turnus: 2019. július 15–19.

6. turnus: 2019. július 22–26.

7. turnus: 2019. július 29–augusztus 2.

8. turnus: 2019. augusztus 5–9.

 

Tábori helyszínek

1. MÚZEUMFALU (Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő, Tölgyes utca 1.) az 1-2-3. turnusban

 

2. KIS VAKOND TÁBOR (Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő, Szódaház utca 4–6.) az 1-2-3-4-5-6-7-8. turnusban

 

3. ZELK SPORTTÁBOR (Zelk Zoltán Tagintézmény, Nyíregyháza, Krúdy Gyula u. 29.) az 1-2-3. turnusban

 

4. ÚSZÓTÁBOR (Szent Miklós Gö­rög­katolikus Általános Iskola, Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 16.) a 3-4-5. turnusban

 

5. SÓSTÓHEGYI NYELVI TÁBOR (Szabó Lőrinc Tagintézmény, Nyíregyháza-Sóstóhegy, Igrice utca 6.) a 3-4-5-6. turnusban

 

6. SZÕLÕSKERTI NYELVI TÁBOR (Szőlőskerti Tagintézmény, Nyíregyháza-Nyírszőlős, Kollégium u. 54.) a 3-4. turnusban

 

7. FOCITÁBOR (Szőlőskerti Tagintézmény, Nyíregyháza-Nyírszőlős, Kollégium u. 54.) az 5-6-7. turnusban

 

8. GÖLLESZ TÁBOR (Göllesz Viktor Speciális Szakiskola és Általános Iskola és EGYMI, Nyíregyháza, Báthory u. 30.) az 5-6. turnusban (kizárólag az iskola tanulói részére)