Itt a fűtési szezon vége! – Hivatalosan május 15-én zárul le a fűtési idény

Itt a fűtési szezon vége! – Hivatalosan május 15-én zárul le a fűtési idény
Fotó: Illusztráció

Fűtési szempontból kegyes volt a tél, de a tavaszi időjárásról már ez nem mondható el. Ugyan eső nem sok esett, de az átlaghőmérséklet jóval hűvösebbnek bizonyult eddig, csakúgy mint az elmúlt évben.

Éppen ezért a Nyírtávhő Kft. lakossági fogyasztói közül idén még nem mindenki élt azzal a lehetőséggel, hogy a május 15-ei szezon zárása előtt lemondja a fűtési szolgáltatást – tudtuk meg Joó Lászlótól, a Nyírtávhő Kft. ügyvezető igazgatójától.

„2018-ban, két évvel ezelőtt már március végén befejeztük a fűtésszolgáltatást. Viszont a tavalyi évben, úgy mint idén is, majdnem május végéig szolgáltattunk fűtési hőenergiát a lakossági és a közületi fogyasztók részére” – tette hozzá Joó László, a Nyírtávhő Kft. ügyvezetője.

A költségelosztóval felszerelt lakásokban a második féléves leolvasás június 30-án várható. A távkiolvasó készüléknek, illetve az intelligens, okosmérésnek köszönhetően a lakók zavarása nélkül történik a leolvasás, ez sok helyen így zajlik már Nyíregyházán. Joó László tájékoztatása szerint az ügyfelek legkésőbb augusztus elején kapják vissza a díjvisszatérítést vagy kell befizetniük az esetleges elmaradásokat. A Nyírtávhő Kft. rendszere a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően egész télen üzembiztosan működött. Ez az éves karbantartásnak köszönhető, amit idén is a fűtési szezon leállása után kezdenek el a szakemberek. Hétfőn a Ferenc körúton kezdődtek el a felújítási munkálatok, ezután következik az Országzászló tér, a Széchenyi utca és a Kelet Áruház előtti útszakasz. Ezeken a területeken távvezetékes, illetve aknafelújítási munkálatokat végeznek a Nyírtávhő Kft. munkatársai, egy sikeres pályázat esetén pedig energetikai korszerűsítést terveznek a központi épületükben.