Elkezdődött a fenyővásár – Idén is a nordmann fenyő a legkeresettebb a vásárlók körében

Elkezdődött a fenyővásár – Idén is a nordmann fenyő a legkeresettebb a vásárlók körében
Fotó: Szarka Lajos

Idén is a nordmann fenyők a legkeresettebbek a piacokon, de a lucfenyők is kedveltek az intenzívebb illata miatt. A Jósavárosi Piacon a legtöbb árus darabáron kínálja a fákat. Az igazi rohamot advent utolsó hétvégéjére várják, ugyanis a korábbi évek tapasztalatai alapján sokan kivárják az utolsó pillanatot, hogy megvásárolják a karácsonyfát.

Elkezdődött a fenyővásár

Pénteken elkezdődött a fenyőfák árusítása a NYÍRVV Nonprofit Kft. fenntartásában lévő piacokon. A vásárlók egyre nagyobb része választja idén is a nordmann fenyőt. Ezek a fák évről évre egyre népszerűbbek, az egyik legnagyobb előnyük, hogy alig hullajtják leveleiket és azok szinte egyáltalán nem szúrnak. A vásárlók egy része viszont még mindig a hagyományos lucfenyőt keresi, az intenzívebb illata és kedvezőbb ára miatt, illetve ezek a fajta fák a kisebb lakásokban is jobban elférnek – mondják a vásárlók.

Malakuczi Zoltán elmondta: „Minél kisebbet, mert elég kicsi a lakásunk és nem nagyon férünk tőle, ezért is választjuk inkább a kisebb lucfenyőt. Általában akkor vásárolom meg, amikor van rá időm, mert dolgozom, és amikor tudunk rá egy kis időt szakítani, jövök és meg tudom nézni.”

A kereskedők többsége őstermelő, de rajtuk kívül is fontos az árusok számára, hogy hazai fákat értékesítsenek. A Jósavárosi Piac területén is pénteken kezdődött a karácsonyfának való tűlevelűek értékesítése, a fák árai azonban nagyon eltérőek, fajtától és mérettől függően több tízezer forinttal is többe kerülhetnek egyes darabok.

„Az idén is, mint tavaly, a nordmann fenyőt fogják keresni jobban, mert tartósabb, nem hullik le a tűlevele. De még mindig sokan keresik a hagyományos lucfenyőt is, ami változatlan áron mozog itt, a Jósavárosi Piacon. Az ára 4000 forinttól egészen 9000 forintig megy, ami fontos, hogy darabáron adjuk a fákat. Ez azt jelenti, hogy 1 méter 20-tól mennek egészen 3 méterig” – mondta el Zajácz Zoltán kereskedő.

A nordmann fenyőket szintén darabáron árulják a Jósavárosban. Ez a fajta egy picit drágább, 15 000 forinttól egészen 22 000 forintig terjed. A kereskedők elmondták, lassan, de biztosan kezd elindulni a fenyővásár, de a nagy rohamot hétvégére várják. A fenyővásárok többségét december 23-ig lehet felkeresni, de több helyen még 24-én, csütörtökön is választhatnak karácsonyfának való tűlevelűt.

Kapcsolódó galéria

Fenyőfa vásár a Búza téri piacon