Csellengő fiatalokat keresett városunkban csütörtökön a rendőrség

Csellengő fiatalokat keresett városunkban csütörtökön a rendőrség
Fotó: Illusztráció

Folyamatosan figyeljünk a gyerekekre! Erre azért van szükség, mert időről-időre akadnak olyan fiatalok, akik az értékelések és félévi bizonyítványok átvétele után nem mernek hazamenni, mert tartanak a szülők esetleges negatív visszajelzésétől. Sokan az iskolát is elkerülik.

Rendőrök igazoltatnak fiatalokat a belvárosi bevásárlóközpontban. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a társszervek munkatársai február 6-án közösen ellenőrizték a csellengő diákokat. Olyan fiatalokat kerestek, akik iskola helyett az utcán töltik az idejüket. Rendszeresen keresik a rendőrök az iskolából hiányzó tanulókat. Csellengő akciót 2012–től folyamatosan tart a rendőrség a megyénkben, a nagyvárosok közösségi terein például a buszállomáson, vasútállomáson és a bevásárló központokban. Az ellenőrzést a pártfogói felügyelettel, illetve a gyámügyi hatósággal közösen végzik, ahol az iskolaidőben ott tartózkodó fiatalokat számoltatják el. A 14 éven aluli diákokat visszakísérik az iskolába, a nagyobbaknál értesítik az intézményt és a szülőket.

Dr. Kovács Atilla, az MRFK bűnmegelőzési osztályvezetője elmondta:

Sok olyan gyerek van, aki nem úgy teljesített vagy nem az általa várt vagy a szülők által várt eredményeket ért el. Sokan ilyenkor kétségbe esnek, nem mernek hazamenni, nem mernek iskolába menni vagy adott esetben el is szökhetnek. Rendőri szempontból ez azért is veszélyes, mert ilyenkor bárki a szökésben lévő gyerekek közül bűncselekménynek lehet áldozata vagy akár elkövető is lehet szélsőséges esetben.

A szülők felelősségére is felhívja a figyelmet a szakember. Törekedjenek arra, hogy egy bizalmi viszony alakuljon ki a szülő és gyereke között, merje elmondani a gyermek a szülőnek, ha valami bántja. Illetve gyakran érdeklődjenek a pedagógusoktól, hogy ők mit tapasztalnak a gyermeküknél. Esetleg ha felmerül a gyanú, hogy a gyermek iskolaidőben a csellengést választja, mindenképpen beszélgessenek el vele és tisztázzák, illetve keressék meg közösen az okát. De szerencsére városunkban nem jellemző ez a fajta viselkedés.

Dr. Kovács Atilla azt is kiemelte:

Alapvetően azt kell mondani, hogy olyan jellemző módon nem beszélünk csellengő fiatalokról, de azért mindig van egy-egy gyerek, aki fennakad szűrővizsgán, mondjuk úgy, hogy megbukik.

2012-től folyamatosan részt vesz a rendőrséggel együtt a Nyíregyházi Család és Gyermekjóléti Központ is az ellenőrzésben. Segítő szakemberként vesznek részt az akcióban, mert ők könnyebben szót értenek a csellengő fiatalokkal, mint a hivatalos, egyenruhás szervek. Az elmúlt évek tapasztalata alapján elmondható, hogy jellemzően a vidéki fiatalok akadnak fent a rostán.