„Benned van a vers és a szellem!?" – Ismét Slam Poetry Nyíregyházán!

„Benned van a vers és a szellem!?" – Ismét Slam Poetry Nyíregyházán!
Fotó: Illusztráció

Január 31-én este Nyíregyházán ismét a szavaké a főszerep: a nyíregyháziak körében töretlen népszerűségnek örvend a slam!

Honnan ered a slam poetry?

A Slam Poetry a múlt század nyolcvanas éveinek közepén jelent meg, mint önálló előadói műfaj, a Spoken Word versengő formájaként, Marc Kelly Smith („Slampapi”) kezdeményezésére. Ez egy modern költészeti stílus, amely csakis szóban és leginkább élőben hatásos.

Mi is ez pontosan?

Nem versfelolvasás, mert első hallásra is érthető a szöveg és többnyire fejből mondják, színpadi elemekkel tarkítva. Nem színházi előadás, mert nincs előzetes forgatókönyv, bárki felmehet a színpadra. Nem rap, mert nincs alatta zene és nem is szükséges a kötött ütemes lüktetés.

Kicsit mégis rap, mert az utca nyelvén szól, aktuális témákról, hétköznapi emberektől, hétköznapi embereknek. Kicsit mégis színház, mert az egyes versek előre megtervezettek, begyakoroltak és az előadók a szavakon kívül egész testüket is bevethetik. Kicsit mégis vers, mert többnyire van benne rím, hasonlat, metafora és egyéb költészeti elemek.

Ez egy kötetlen stílus, amiben az egyetlen szabály, hogy a slammernek három perce van a színpadon a szavalásra, hogy érveljen, meggyőzzön, megnevettessen, szórakoztasson, elgondolkodtasson és sikert arasson! (Forrás: http://slampoetry.hu/)

Nyíregyházán is egyre népszerűbb a slam!

A slam poetry tehát egy előadó költészeti verseny, amely csakis szóban és leginkább élőben hatásos.

A slam, mint műfaj Magyarország-szerte egyre nagyobb teret hódít és városonként szerveződnek a lelkes kis csoportok is. Európában már ilyen versenyek is léteznek.

Immár az ötödik alkalommal rendezi meg Kokas Bálint és Brassói Péter a nyíregyházi Vers Estet összevonva a Slam&Poetry eseménnyel. Ez azt jelenti, hogy az esten lehet verselni kortárs alkotók verseit, de lehet indulni saját zenével/költeménnyel is.

De ez az est egy kicsit másabb lesz, mint az eddigiek. Kokas Bálint szervező szerkesztőségünknek elmondta: mivel ez is egy olyan műfaj, ahol az emberek a szerzeményeiket önkifejezésre használják, ezért most engedélyezik, hogy azok kicsit provokatívabbak, bátrabbak legyenek.

Bár alapvetően egy tízes skálán pontozni kellene az előadókat, ez náluk elmarad, mert nem szeretnék, ha valakiben negatív érzetet keltenének. A lényeg, hogy ne másokhoz mérjük magunkat, hanem önmagunkhoz képest fejlődjünk.

Az előző két alkalom teltházas volt és a szervezők remélik, hogy január 31-én este 19:30-tól a Filtert is feltöltik majd a lelkes amatőr jelentkezők és a további érdeklődők is.

 

Az eseményről további információkat megtudhatnak a Szieszta jövőheti adásából.