Áldozathibáztatás – Mitől függ, hogy az áldozattal vagy az elkövetővel szimpatizálunk? 

Áldozathibáztatás – Mitől függ, hogy az áldozattal vagy az elkövetővel szimpatizálunk? 
Fotó: cup.com.hk 

Egyre gyakrabban fordul elő az áldozathibáztatás jelensége – legalábbis az online térben biztosan. Amióta világ a világ, mindig voltak, akik az áldozattal éreztek együtt és olyanok is, akik inkább az elkövetővel – az erre vonatkozó kutatások már kb. 40 évvel ezelőtt elindultak és napjainkig tartanak. De vajon mitől függ, hogy melyik féllel érzünk együtt? 

A témát kifejezetten az online térre szűkítettük, hiszen talán ott látható a legtöbb példa erre a jelenségre vonatkozóan – és (sajnos) a példák száma egyre több. Nem kell messzire menni: a helyi közösségi csoportokban a posztok végiggörgetése alatt számtalan esetet lehet látni, amikor a történetét (sokszor jószándékból) magából kiíró „áldozatot” teszik végül felelőssé a kommentelők a vele történtekért. A jelenség megértése kapcsán segítséget kértünk Marosi Zitától, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezető pszichológusától. 

Az igazságos világba vetett hit 

Marosi Zita pszichológus szerint alapvetően két hiedelemre lehet visszavezetni az áldozathibáztatást: az egyik „az igazságos világba vetett hit”, a másik pedig a kontroll magunknál tartása. Kezdjük az elsővel, ami elég meseszerűnek vagy spirituálisnak is tűnhet.

„…azt akarjuk hinni, hogy a jó elnyeri a jutalmát (vagy valami jót), a rossz pedig a méltó büntetését. Egy kicsit meg akarjuk magunknak magyarázni, hogy akivel rossz történt, arról ő is tehet. Mert így tudjuk magunkban megvédeni azt, hogy ha jók vagyunk, akkor velünk csak jó történhet.”

Ez a gondolatmenet növelheti a biztonságérzetünket, hiszen úgy véljük: nálunk van a kontroll, így nagyobb mértékben befolyásolhatjuk a világ történéseit.

A kontroll kézben tartása

Így eljutunk a másik alapvető hiedelemhez, a kontroll kézben tartásához:

„…azt gondoljuk, hogy mindenért felelősek vagyunk, ami velünk történik. Tehát ha „jók” vagyunk, akkor nincs mitől félni, hiszen csak jó dolgok történhetnek velünk. Ellenben, aki rossz dolgokat tesz, az pedig megkapja a rosszat, amit kiérdemel.”

Az emberek törekednek arra, hogy az eseményeket kézben tartsák. Ennek a kontrollnak a forrása lehet belső: erősebben hisznek képességeikben, valamint abban, hogy felelősek a saját sorsuk alakulásáért. Ha a kontroll külső, akkor sokkal inkább bízzák rá magukat felsőbb erők vezérletére. 

Fotó: Alberto Ruggieri/Getty Images

Bárhol is van a kontroll forrása, mégis történnek az emberekkel olyan (bal)esetek, amelyekre nem lehet, nem tudnak előre felkészülni, például: nyaraláskor, egy túrázás közben földrengés történik azon a területen, ahol éppen vagyunk. Ilyenkor, ha bárki, bármilyen kisebb-nagyobb sérülést szenved el (és ebből hír lesz), jönnek a virtuális megkövezések: „minek ment oda” vagy „már járt neki egy pofon az élettől” stb. Tehát mindenképpen azt akarjuk elhinni – mert ez adja meg a biztonságot a világban –, hogy a kontroll nálunk van, ezért felelősek vagyunk azért, ami velünk történik. Ha ezt gondoljuk tovább, akkor innen jön az áldozathibáztatás: azért történik vele rossz, mert ő tehet róla. 

Sérülékenység és önvédelem

Az áldozat hibáztatása esetén az is szóba jöhet, hogy az emberek saját sérülékenységüket próbálják azáltal is eltávolítani maguktól. 

„Nehéz azzal szembesülnünk, hogy az adott dolog velünk is megtörténhet. Azáltal, hogy távolítjuk, tehát felrovunk neki (az áldozatnak) hibát, ezzel mintha magunkat védenénk, hogy velünk ilyen nem történhet. Ezek védekező mechanizmusként működnek mindannyiunkban.”

Az áldozatok elhallgattatása is egy törekvés arra, hogy védje magát az ember a fájdalmuktól. Ha nem halljuk, kicsit olyan, mintha nem is lenne.

Valójában ez az önvédelem hamis és hazug. Csupán egy illúzió, ami veszélyesebb, mint az igazsággal szembenézni: a dolgok nem mindig kiszámíthatók.

Hasonlóság

Amikor magunkhoz hasonlónak érzünk valakit, jellemzően vele tudunk egyetérteni, együttérezni. 

„Hajlamosak vagyunk a hozzánk hasonlókkal együttérezni, aki meg nem hozzánk hasonló, azzal kevésbé együttérezni. Ezeknek is hangot adnak az emberek a nyilvános platformokon.”

Miben nyilvánulhat meg a hasonlóság? Nemi, faji hovatartozás, hasonló világnézet, hasonló személyiség, hasonló stílus, kinézet stb. Tehát, aki az elkövetővel érzi magát hasonlónak, az az elkövető „pártján fog állni”. Aki pedig az áldozattal szimpatizál, érte fog kiállni és őt fogja védeni.

Kívülről könnyű okosnak lenni

– tartja a mondás is, mert ugye az online térben könnyű az észt osztani.
Ékes példa az is, amikor teljesen irreális szituációkban is az áldozatot hibáztatják* a téma hozzászólói. Sajnos, hazánkban nem egy olyan eset látott napvilágot, amikor futó nők, egy számukra évek óta szokványos helyen (kültéren) futottak fényes nappal, amikor futás közben megtámadták őket. Egy tanárnő és női sportolók is számoltak már be ilyen esetről, és sajnos volt olyan nő, aki nem élte túl a támadást.

(*Hiába pszichológiailag bizonyított tény, hogy ritkán támadják meg a futókat – és még csak nem is az öltözetük volt kirívó –, külső (nem szakértő!) szemlélők hozzászólásaikban mégis azzal vádolják a futókat, hogy igenis ők a hibásak – szerk.)

Fotó: shutterstock

Ha pedig segítségképpen, mindenkinek az önmaga testi épségére felhívva a figyelmet, nyilvánossá teszik az esetüket, akkor kaphatnak hideget és meleget is – ezzel pedig számolni kell:

„Egy áldozat általában jól meggondolja azt, hogy ki merjen-e állni a történetével mások elé, megossza-e azt idegenekkel. Nem biztos, hogy mindig az együttérzést fogja kiváltani. Aki felvállalja azt, hogy megossza az esetét másokkal, annak számolnia kell azzal, hogy nem mindenki fog vele együttérezni. Ha az együttérzést akarja mindenkitől, akkor csalódnia kell. Akinek hasonló tapasztalata van, az valószínűleg mellette fog szólni, de biztos lesz olyan, aki inkább a reális dolgokat nézi – és ebben is lehet igazság.” 

Mindenesetre egy érdekes kutatás témáját szolgálhatná, hogy vajon személyesen, vagy személytelenül, egy profil mögé bújva tudunk könnyebben megítélni másokat?