Áder János köztársasági elnök fogadta a Zrínyi két tizedik osztályos tanulóját

Áder János köztársasági elnök fogadta a Zrínyi két tizedik osztályos tanulóját

Két zrínyis diák is bejutott idén a Stockholmi Ifjúsági Víz Díj országos döntőjébe. A tanulók a Tisza és a Bodrog mikroműanyag-szennyezettségét kutatta. A tizedik osztályos diákokat Áder János köztársasági elnök is fogadta a Sándor-palotában.

 

Nagy megtiszteltetésben volt része két zrínyis diáknak, Zsigó Zsálya Borbálának és Barnóth Lilinek, illetve felkészítő tanáruknak. Az elmúlt héten a köztársasági elnök fogadta őket a Sándor-palotában. A két tizedikes zrínyis tanuló egy vízügyi pályázaton vett részt, ahol a Tisza és a Bodrog mikroműanyag-szennyezettségét kutatták. Ezzel a projekttel bejutottak a Stockholmi Ifjúsági Víz Díj országos döntőjébe, ez az egyik legelismertebb nemzetközi ifjúsági elismerés ezen a szakterületen. Világszerte több ezer 15-20 év közötti középiskolai diák vesz részt a vetélkedőn, amely a víz fontosságára és a környezetvédelmére próbálja felhívni a figyelmet. Magyarországon nyolcadik alkalommal szerveztek hazai döntőt. A zrínyis lányok egy videó alapján kezdtek neki a munkálatoknak, a mikroműanyagokat szerették volna kiszűrni a vízből és a vízparti homokból.

Zsigó Zsálya Borbála elmondta: „Inkább úgy döntöttünk, hogy a vízparti homokot fogjuk tisztítani. Ez arról szó, hogy egy nagy adag homokot átszűrünk egy egyszerű szűrőrendszeren. Ezáltal tudjuk tisztítani a part melletti homokot, ami mikroműanyag mentes lesz és tisztább lesz a környezetünk.”

A lányok is megdöbbentek azon, hogy mennyi műanyag is található a közvetlen környezetünkben. A homok tisztítása után a szennyeződéseket szabad szemmel is jól lehetett látni. A homok és a víz tisztításához egy laboratórium segítségét kérték, ahol például ruhából származó poliésztert is kimutattak. Ebben az évben koronavírus-járvány miatt a verseny magyarországi döntőjét online tartották május 23-án. A döntőbe jutott 4 csapatot meghívták a Sándor-palotába a köztársasági elnökhöz, aki meghallgatta a prezentációkat és a végén kötetlen beszélgetésre invitálta a döntős diákokat.

Barnóth Lili hozzátette: „Találkoztunk ott a többi csapattal, közösen bementünk a palotába. A tükörteremben fogadott a köztársasági elnök úr. Ugyanúgy, mint az online döntőben, előadtuk a prezentációnkat, mi kezdtünk, ezért izgultunk is. A végén megkaptuk az okleveleket és a győztesek megkapták a vízcsepp formájú üvegszobrokat is.”

A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium tizedik osztályos tanulói a jövőben is szeretnének a környezetvédelemmel foglalkozni és már egy következő projekten törik a fejüket.