A végéhez közeledik a VIDOR – Így telt a fesztivál hatodik napja

A végéhez közeledik a VIDOR – Így telt a fesztivál hatodik napja
Fotó: Szarka Lajos

Túl vagyunk a Vidor felén, a fesztivál hatodik napján is megtelt a Kossuth tér, de programok várták az érdeklődőket többek között a Színházban és a Váci Mihály Kulturális Központban is. A belváros szívében kicsik és nagyok Naninski, a legjobb nyíregyházi utcaművész produkcióján szórakozhattak, míg a VMKK-ban Hajós András énekes, dalszerző, humorista, ahogy ő mondja, agytágításán vehettek részt a vidorogni vágyók.

Naninski, az utcaművészet iskolapéldája: egyszerre színész, zsonglőr, táncos, bohóc, aki szavak nélkül, gesztusokkal kommunikál. Azon dolgozik, hogy vidámabbá tegye a gyerekek és felnőttek mindennapjait. A táncművészet és a cirkuszművészet elkötelezett rajongója, egyedi produkcióival mosolyt és nevetést csal a szülők és gyermekek arcára, miközben tréfás megmozdulásaival összeköti az egymást követő műsorszámokat.

Főleg gyerekeknek szántam először az előadásaimat, de most már ez átalakult egy kicsit, hiszen a produkcióba rengeteg akrobatikát raktunk, illetve olyan látványelemeket, amelyek megfogják a felnőtt közönséget is.

A Váci Mihály Kulturális Központ nagytermében is nagy volt az érdeklődés. Hajós András szociológus, énekes, dalszerző, humorista érkezett Nyíregyházára és A leküldött ember címmel tartott zenés agyi tárlatvezetést. Azt mondta, ilyenkor kinyitja az agyát, amin lehet szórakozni, sőt, akár még magukra is ismerhetnek ezáltal az emberek.

 

Az előadások elején nem nagyon szoktam tudni, hogy miről fogok beszélni. Nyilván vannak sztorijaim az életemből, amik állandóak, és érnek újabb és újabb események, de igazából ott fönn a színpadon, hogy mi történik, azt szeretem rábízni a hullámokra. Ez elég kockázatos játék. Sokan azzal vádolnak, hogy lusta vagyok, de egyszerűen csak jobban érzem magam egy ilyen közös agymenésben.

Szombaton zárul a VIDOR Fesztivál, de még addig is több tucat helyszínen várják az érdeklődőket, amelyeken olyan művészekkel is találkozhatnak, akik bár nagy utat tettek meg, de csakúgy, mint Hajós András, oázisnak tekintik Nyíregyházát.