Link küldése Link küldése

Ezzel a lenyűgöző portréval nyerték meg az Év természetfotósa versenyt




2018.10.23.


A holland győztes napokig a piszeorrú majmok közvetlen közelében élt, hogy elkészíthesse a képet.


Idén negyedik alkalommal rendezték meg az Év természetfotósa versenyt, ahol a fődíjat a holland fotográfus,

Marsel van Oosten nyerte el arany piszeorrú majmokról készült képével.

Az idei Wildlife Photographer of the Year (Az év természetfotósa) verseny eredményhirdetést a londoni Természettudományi Múzeumban rendezték meg.

A CNN azt írja: a megmérettetésre idén 95 országból több mint 45 ezer pályázat érkezett.

Ez a kép egyfelől hagyományos portré, mellette van benne valami feltűnő és mágikus is.

– mondta Roz Kidman Cox, a bírálóbizottság elnöke.

A fotó szimbolikus emlékeztető a természet szépségére, és arra is, hogy a természeti kincsek szempontjából egyre szegényebbek vagyunk. Valódi művészet, amely méltó arra, hogy helye legyen a világ bármelyik galériájában.

– tette hozzá.

A fotós elmondta: néhány napot töltött az állatok megfigyelésével tavasszal, eközben lőtte a nyertes képet.

Itt az idei év legjobban sikerült, vadállatokról készült természetfotója:


 

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Memóriafejlesztő tippek korhatár nélkül

Memóriánk a korral sajnos romlik, de nem mindegy, milyen tempóban.

Ezekkel a gyógynövényekkel megőrizhetjük az egészségünket az őszi hidegben

Az egyre hűvösebb, nyirkosabb őszi időjárás miatt sokan megfázunk.

Hogyan pörgessük fel az agyunkat az étkezéssel?

A következőkben azokról az élelmiszerekről ejtünk szót, amelyek hozzájárulnak agyunk turbózásához.

A töklámpásfaragás magyar hagyományai

Az amerikai és angolszász eredetű halloweent egyre többen ünneplik hazánkban is.

Tényleg gyógyít az almaecet? Íme a tudományos eredmények

Katonák és sportolók is gyakran ittak ecettel kevert vizet frissítő gyanánt.

4 gyógynövény, amely nemcsak fiatalít, de felveszi a harcot a demenciával is

Az ájurvéda egy több ezer éves tradicionális gyógyítórendszer, amely Indiából származik.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!