Link küldése Link küldése


Örökségünk dal, díjnyertes nyíregyházi feldolgozással


2016.09.16.


Még nincs egy éve, hogy a szervezők egy dal segítségével szólították meg a világ különböző pontjain élő magyarokat, ezreket vonva be egy, a magyar nyelv megőrzését, a magyarság megtartását szorgalmazó mozgalomba.


Az Örökségünk című dalnak városunkban a „Helló Nyíregyháza!” rendezvényen volt áprilisban a „premierje”, s a jelentős összefogással megvalósult produkció díjat érdemelt a zsűritől!

Gyulai István Örökségünk című szerzeményével az általa vezetett PistiEst zenekar megnyerte az Országos Amatőr Pop-Rock-Jazz Fesztivált 2014-ben, majd 2015-ben klip készült hozzá, amelyet Paks mellett három testvérvárosban: a kárpátaljai Visken, az erdélyi Kézdivásárhelyen és a felvidéki Galántán forgattak.

 

A nyíregyházi lett a legjobb

 

A dal refrénjét ottani gyerekek éneklik, összesen mintegy háromszázan. Ennek sikerét látva a stáb azt tervezte, hogy megénekelteti a világ magyarságát, a feltöltött videókból pedig új klipet készít. A kezdeményezéshez Nyíregyháza is csatlakozott.

Az ötlet az volt, hogy széles nyilvánosság előtt, központi helyen legyen a bemutató, ahol minél többen énekelhetik a dalt. A produkció fellépői hátterét egyrészt a Szanics Rudolf vezette Harmónia Kamarakórus, valamint az idén jubiláló Folkfusion Band zenekar adja. A tízéves csapat vezetője, Kazár Pál hangszerelte újra a slágert, s ez a szakmai zsűri döntése alapján kiérdemelte a „Legjobb zenei feldolgozás” díját, a vele járó 100 ezer forintos ajándékkal.
Sikeres csapatmunka

Valóban csapatmunka volt a klip, hiszen utólagos stúdiófelvételek segítették a hangzást – amelyet azonban nem „sterilre” gyártottak, hanem igyekeztek benne meghagyni a tér és a rendezvény hangulatát. A montírozásban a Döme Videó segédkezett, a többkamerás felvételt pedig a Nyíregyházi Televízió készítette. A számos helyről beérkezett videókból áll össze majd az új, közösségi klip, melynek néhány másodpercre reményeink szerint a nyíregyházi is részese lesz. Mindenesetre az alkotókat meghívták az októberi, paksi rendezvényre.

Tarczy Gyula





« vissza

TOP24
Legfrissebb hírek videóval
Programajánló
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Szüreti bál a Dallas stílusában

Idén is megrendezi tematikus szüreti bálját a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola.

Megkezdődött a fakitermelés – útlezárásra számíthatunk

Megkezdődött a fakitermelés a nyíregyházi Sóstói-erdőben.

Több száz mázsa kukorica volt veszélyben

Terményszárítóban lévő kukorica gyulladt meg szerdán este Penyigén, a Toldi utcában.

Kórházban a robogót vezető nő

Felsősimán egy robbanómotoros kerékpáros borult fel.

Új jelzőlámpák a csomópontban

A Mező utcai csomópont átépítése miatt leszerelték a jelzőlámpákat és újakat üzemelnek be.

Változott a parkolás

Változott a parkolási rend a Síp utcán.

Ezt olvasta már?
X
Megkezdődött a fakitermelés – útlezárásra számíthatunk
Megkezdődött a fakitermelés a nyíregyházi Sóstói-erdőben.
Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Impresszum Írjon nekünk
© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!