Link küldése Link küldése

Olvasólétrán a Vécsey utcán




2016.05.31.



A program 2016 januárjában indult Olvasólétra névvel, azzal a nem titkolt céllal, hogy az olvasás, a könyvek és a könyvtár számára hosszú időre megnyerje a részt vevő gyerekeket. A kísérleti jelleggel megvalósított program rendkívül sikeres volt, hiszen a kitűzött célnál jóval több eredményt sikerült elérni.

A programban a Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey úti tagintézményének 2. b osztályosai vettek részt. Szakady Katalin osztálytanító: – Azzal a kéréssel kerestem meg a Vécsey utcai fiókkönyvtárat, hogy szeretném, ha a gyerekek olvasnának, használnák a frissen megszerzett tudást. A 2. osztályosok számára megfelelő könyveket kerestem. A könyvtárral a kezdetektől jó a kapcsolatunk, gyakran vagyunk itt könyv- és könyvtárhasználati órán, kreatív foglalkozáson.

– Így került képbe a Fabula Stúdió Olvasólétra sorozata, amely 5 éves kortól 8 éves korig nyújt életkornak megfelelő olvasmányélményt. Az Olvasólétra Programot ezekre a könyvekre alapoztuk, hiszen mind témájában, mind tipográfiailag és az illusztrációikat tekintve is a 7-8 éves korosztálynak kínál sikerélményt nyújtó olvasmányt – tette hozzá Bakosné Mikula Edit főkönyvtáros.

A főkönyvtáros elmondta, hogy a gyerekeket könnyű volt megnyerni a programnak, de a szülők körében is kedvező visszhangra talált a kezdeményezés. A program meghirdetésekor minden gyermek hangosolvasási próbán vett részt, amelyet sikerrel teljesítve az Olvasólétra 1. létrafokára lépett. A szülők levelet kaptak a könyvtártól, amelyben tájékoztattuk őket a program részleteiről és a beiratkozás feltételeiről. Az osztály minden tagja beiratkozott a könyvtárba és a gyerekek minden könyv elolvasása után feljebb léptek a könyvtárban kihelyezett jelképes létrán. Az elolvasott könyvekről rajzos vagy írásos beszámolót hoztak, melyeket kiállítás keretében a könyvtárban megtekinthetnek az érdeklődők.

A program kifejezetten a 2. osztályosok számára van kitalálva, hiszen éppen ez az életkor az, amikor már folyékonyan tudnak olvasni, és ráadásul a kisdiák érdeklődése is ekkor differenciálódik. A siker vagy kudarcélmények hatására dől el, hogy mit fog szívesen tanulni, mivel fog szívesen foglalkozni a későbbiekben, így a célunk az volt, hogy az olvasás sikerélmény legyen. A diákok 80 százaléka nem hagyta abba az olvasást azután sem, hogy a létra legfelső fokára lépett. Legnagyobb örömünkre továbbra is hozzák a beszámolókat, igénylik az olvasmányélmény megbeszélését.

Külön öröm, hogy sok szülő és testvérgyerek is kedvet kapott az olvasáshoz, amely egy nem várt hozadéka a programnak. A Vécsey utcai fiókkönyvtárban 2016. május 30-án záródó program közös tortázással és oklevélosztással zárul, melyeket az intézmény igazgatója, Tomasovszki Anita ad át a gyerekeknek.
– Nagyon fontos része a könyvtárosi hivatásnak az olvasóvá nevelés. Igyekszünk minden eszközt megragadni annak érdekében, hogy a gyerekeket megnyerjük az olvasás számára, elvarázsolja, ha lehet beszippantsa őket is a Guttenberg Galaxis. Sikeres programot zártunk, amelyet szeretnénk folytatni a jövőben is – mondta el a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatója.





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Ideiglenesen lezárták a Toldi utca Deák Ferenc és Kölcsey utca közötti szakaszát

Faápolási munkák miatt ideiglenesen lezárták a Toldi utca egy szakaszát.

Hidegkátyúzás a belvárosban – Folyamatos a téli útburkolati hibák javítása

Hidegkátyúzást végeztek a NYÍRVV Kft. szakemberei a belváros több útszakaszán.

Emlékdélutánt tartottak Henzsel Ágota főlevéltáros tiszteletére Nyíregyházán

A tavalyi év végén váratlanul elhunyt kollégára, kutatóra, Henzsel Ágota főlevéltárosra emlékeztek.

Fokozott rendőri jelenlét a téli időszakban – Öt tanács a Rendőr-főkapitányságtól

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának öt tanácsa.

A piros háznál parkolók figyelmét kérik!

A Vay Ádám körúti piros ház belső udvarán már korábban megváltozott a forgalmi rend.

Az Education járt és bemutatkozott a Nyíregyházi Egyetem – Folyamatos volt az érdeklődés

Az Educatio megnyitója után a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének hallgatói adtak műsort.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!