Link küldése Link küldése

Nyíregyházi olvasókör a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon




2016.04.25.



„Élő hagyomány – olvasókörök múltja és jelene” címmel tartott rendezvényt a Kölcsey Ferenc Olvasókör a XXIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. A beszélgetésen a nyíregyházi Móricz Zsigmond Olvasókör is bemutatkozott.

Dr. Bihari Albertné, az olvasókör vezetője a rendezvényen elmondta: a kör 2014 óta működik a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban, két évvel ezelőtt januárban a Magyar Kultúra Napja alkalmából alapították. Az ő és Gerliczki András irodalomtörténész vezette olvasókör 34 alapító taggal kezdte meg működését. Havonta egy foglalkozást tartanak, az összejöveteleken alkalmanként 25–30 fő vesz részt. A Móricz Zsigmond Olvasókör rendezvényein klasszikus, illetve kortárs irodalmi műveket, regényeket, novellákat, verseket mutatnak be. A kör tagjai ismertetik a szerző életrajzát, majd elbeszélgetnek a műről, amelynek során a biblioterápia eszközeit is használják. Az olvasókör tagjai fontosnak tartják, hogy megismerjék a régió szerzőit, de a foglalkozásokat gyakran aktualitásokhoz is igazítják, így például alkalmanként egy-egy ünnephez választanak irodalmi művet, de Borbély Szilárd sajnálatos halálakor a szerző Nincstelenek című művét ismertették, ezzel emlékeztek az elhunyt költő, író, irodalomtörténészre.

A Móricz Zsigmond Olvasókör következő foglalkozását április 27-én, szerdán délután 4 órakor tartják a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. A találkozón Alice Munro, Nobel-díjas írónő munkásságát ismerhetik meg a könyvbarátok.

F. A.





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Ideiglenesen lezárták a Toldi utca Deák Ferenc és Kölcsey utca közötti szakaszát

Faápolási munkák miatt ideiglenesen lezárták a Toldi utca egy szakaszát.

Hidegkátyúzás a belvárosban – Folyamatos a téli útburkolati hibák javítása

Hidegkátyúzást végeztek a NYÍRVV Kft. szakemberei a belváros több útszakaszán.

Emlékdélutánt tartottak Henzsel Ágota főlevéltáros tiszteletére Nyíregyházán

A tavalyi év végén váratlanul elhunyt kollégára, kutatóra, Henzsel Ágota főlevéltárosra emlékeztek.

Fokozott rendőri jelenlét a téli időszakban – Öt tanács a Rendőr-főkapitányságtól

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának öt tanácsa.

A piros háznál parkolók figyelmét kérik!

A Vay Ádám körúti piros ház belső udvarán már korábban megváltozott a forgalmi rend.

Az Education járt és bemutatkozott a Nyíregyházi Egyetem – Folyamatos volt az érdeklődés

Az Educatio megnyitója után a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének hallgatói adtak műsort.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!