Link küldése Link küldése

Nem sakkot, hanem sakkal tanítanak




2017.05.12.



A sakk személyiségfejlesztő, segít a logikus gondolkodásban és a fegyelmezésben. Megtanít tisztelni az ellenfelet, és megtanít veszíteni is. A Bem József Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézményében már évek óta használják a mindennapok során, mivel az iskola Sakkpalota referenciaintézmény lett 2015-ben. A Polgár Judit által kidolgozott módszer lényege, hogy nem sakkozni tanítják meg a gyerekeket, hanem a sakkal tanítanak. Többek között matematikát, éneket, vagy éppen angolt. Az iskola ezúttal egy szakmai konzultációs napot tartott a régió pedagógusainak, hogy ők is megismerhessék a sakkpalotát.

- A mi dolgunk, elhivatottságunk, hogy megmutassuk másoknak is azt, hogy mi ezt hogyan csináljuk. Ezúttal három bemutató foglalkozást nézhetnek meg az ország keleti részéből érkezett kollégák, akik Miskolcról, Kisvárdáról, Debrecenből, Mátészalkáról és Nyíregyházáról jöttek - mondta Simonné Gincsai Rita a Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézményének tanítója.

Nyíregyháza fontosnak tartja a fiatalok nevelésének támogatását. A tapasztalatok szerint a módszernek köszönhetően a gyerekeknél javul a koncentrációs képesség, ami valamennyi tantárgy elsajátításánál nagy segítség.

- A kiválasztás alapján a tehetséges gyerekek sakkozhatnak tanórán kívüli foglalkozás keretében. Akik megfelelő pontértéket érnek el, választhatják akár hivatásul is, hiszen Magyarország a világbajnokságokon mindig eredményes volt. De a legfontosabb haszna az, hogy ha elkezdjük az első osztályosok képzését, a kreativitásuk, stratégiai érzékük fejlődik - mondta Andó Károly önkormányzati képviselő.

A nyíregyházi iskola tanárai elvégeztek egy 30 órás továbbképzést, ahol megtanulhatták a pedagógiai módszereket, és ma már a gyerekeknek is természetes, hogy sakkórájuk van. A bemutató órákon a más városokból érkezett oktatók a gyakorlatban is láthatták a módszer hatékonyságát, és választ kaphattak a felmerülő kérdésekre.

Dankó László





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Ideiglenesen lezárták a Toldi utca Deák Ferenc és Kölcsey utca közötti szakaszát

Faápolási munkák miatt ideiglenesen lezárták a Toldi utca egy szakaszát.

Hidegkátyúzás a belvárosban – Folyamatos a téli útburkolati hibák javítása

Hidegkátyúzást végeztek a NYÍRVV Kft. szakemberei a belváros több útszakaszán.

Emlékdélutánt tartottak Henzsel Ágota főlevéltáros tiszteletére Nyíregyházán

A tavalyi év végén váratlanul elhunyt kollégára, kutatóra, Henzsel Ágota főlevéltárosra emlékeztek.

Fokozott rendőri jelenlét a téli időszakban – Öt tanács a Rendőr-főkapitányságtól

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának öt tanácsa.

A piros háznál parkolók figyelmét kérik!

A Vay Ádám körúti piros ház belső udvarán már korábban megváltozott a forgalmi rend.

Az Education járt és bemutatkozott a Nyíregyházi Egyetem – Folyamatos volt az érdeklődés

Az Educatio megnyitója után a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének hallgatói adtak műsort.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!