Link küldése Link küldése

Nem lehet nem beszélni ebben a megyében az ukrán nyugdíjbizniszről




2018.02.14.


Nem kell megalkudni ezzel a világgal, őszintén beszélni kell ennek az összes visszásságáról – mondta Gyurcsány Ferenc kedden, Nyíregyházán.


A DK elnöke a Korona Hotelben tartott fórumot, ahol előtte tájékoztatást adott a Nyíregyházi Televíziónak, kiemelve a legfontosabb témákat. Szerinte ebben a megyében nem lehet nem beszélni az ukrán nyugdíjbizniszről, ami úgy látja, hogy irritálja az embereket, hiszen információi szerint körülbelül 26.000 ilyen fiktív bejelentkezés van. Gyurcsány hangsúlyozta: a választáson azok szavazzanak, akik itt élnek vagy itt éltek valamikor, mert meglátása szerint erre nagyon érzékeny a világ. A fontos témák között említette még az egészségügy kérdését, s azt, hogyan fognak itthon maradni a gyerekek, hogyan lesz kéttannyelvű az oktatás, hogy mindenki beszéljen egy idegen nyelvet, valamint, hogy mit kezdjünk az ítélete szerint pokolian alacsony nyugdíjakkal. A DK elnöke a választásról azt mondta: ők hatvan választókerületben nem indítanak jelöltet, hogy elérjék, ezzel minden helyen csak egy demokrata jelölt induljon, ebben szerinte messze a DK hozta a legnagyobb áldozatot. Gyurcsány Ferenc abszolút támogatásáról biztosította a megyei egyes kerületben induló Csabai Lászlónét, az MSZP-Párbeszéd jelöltjét, aki részt is vett a rendezvényen.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke elmondta:

Engem is meglepett, hogy Jutka újra beszállt a ringbe, és örülök neki, nekem nagyon jó volt vele annak idején a kapcsolatom. Mint ahogy azt sem tagadom, hogy Helmeczy László jelölése, akit meg mi jelöltünk, szintén meglepett, mert Laciban még mindig ennyi energia van. Jól ismerem egyébként, mindig a megyében politizált. Ez tiszteletre méltó azt gondolom, hogy derekasan meg fog küzdeni.





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Hideg idő - Déltől életbe lép a vörös kód

A következő napokban extrém hideg idő várható.

A francia kulturális attasé látogatása az Eötvös Gyakorlóiskolában

Francia délutánt szerveztek az Eötvös Gyakorlóiskolában.

Meggyulladt a nádas, vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották a lángokat

Kisebb területen a nádas gyulladt meg csütörtökön délután Rétközberencsen külterületén.

Megemlékeztek a kommunizmus áldozatairól

Koszorúzásokat, megemlékezéseket tartottak a Kommunista Áldozatok Emléknapja alkalmából.

Szavak Embere: „Nekem a műsorvezetés hivatás és küldetés”

Tarczy Gyula rangos elismerést vehetett át a szóvivők bálján.

Ideiglenes forgalomkorlátozásra számíthatnak a közlekedők a Tünde utcán és Debreceni úton

A Tünde utcáról csak jobbra, kis ívben lehet a város felé közlekedni.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!