Link küldése Link küldése

Munkácsy Nyíregyházán – Szentpétervárról érkeznek a festmények a Jósa András Múzeumba




2018.06.13.


Szerda délelőtt megérkeztek a „Munkácsy 50” első képei a Jósa András Múzeumba, majd augusztus végén Szentpétervárról, az Ermitázsból szállítják a bemutató újabb festményeit. A tárlatot a Múzeumok éjszakáján, június 23-án adják át a nagyközönségnek, és október közepéig fogadják a látogatókat.


Angolvörös-bordós színre festették a Seuso-kiállítás volt termeit a Jósa András Múzeumban, ez a kipróbált háttér, mely leginkább kihozza a Munkácsy-festmények színvilágát.

– derült ki a művészettörténész, Boros Judit szavaiból. 6-8 éve a nyíregyházi Városi Galéria is ebben a hangulatban fogadta a műgyűjtő, Pákh Imre bemutatóját.

Mit mondjak erre, nem mondhatom, hogy szerelmes vagyok, de mégis mondom, én szerelmes vagyok Ferenczy Károlyba is. Ezek a festők olyan közel állnak hozzám, olvastam a teljes levelezését Munkácsynak, és olvastam Ferenczynek is persze. Elolvastam róla majdnem mindent, amit lehetett, a korabeli sajtót, nagyon sok képét ismerem úgy közvetlenül, hogy sok-sok időt töltöttem előtte. Nekem Munkácsy a családomhoz tartozik, hozzám tartozik, és én iszonyatos nagy tisztelettel vagyok iránta. A magyar művészettörténet sokáig lekezelte Munkácsyt, tehát volt egy ilyen, hogy a nagy Munkácsy, a legnagyobb magyar festő. De ha az ember utánaolvasott a szakirodalmakban, akkor azért eléggé nyögvenyelősen írogattak róla. Hát, ez tévedés volt!

– így nyilatkozott Boros Judit művészettörténész.

A Lieb Mihály Leó néven, Munkácson született művész fantasztikus életművét alig 30 év alatt festette. 26 esztendős korában már arany érmet kapott a Párizsi Szalonban. Elismerte a nagyvilág, nemességet és mindenféle címet adományoztak neki, sőt fogadta őt az amerikai elnök is. A romantikus realizmuson túl több helyről merített, s így lett az eklektika alkotója.

További képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Szarka Lajos

A 2010-ben, Pákh Imre műgyűjtő ötlete nyomán megalapított Munkácsy Alapítvány alapcélja, hogy a meglévő életmű darabjait minél több helyre eljuttassa, és minél több emberrel megismertesse. A Munkácsy-vándorkiállítás 40. állomása Nyíregyháza. Ezidáig 2 és fél millió látogatóval számolnak.

Az biztos, hogy reneszánszát éli Munkácsy, hetente érkeznek az alapítványhoz e-mailek vélt, vagy valós képekkel kapcsolatban.

Folyamatosan azon dolgozik az Alapítvány és Pákh úr is, hogy a lehető legtöbb Munkácsy festményt fellelje, begyűjtse, megismerjük őket. Nagyságrendileg 700 körüli az a festmény mennyiség, amit élete során Munkácsy megfestett. Ebből körülbelül 350 az, ami ismert. Jelenleg Pákh úrnak közel 50 Munkácsy festménye van, tehát még van lehetőségünk és területünk, amelyeket még fel lehet fedezni és lehet még találni Munkácsy festményeket.

– vélekedett Hedrich Béla, a Munkácsy Alapítvány ügyvezetője.

A Munkácsy Alapítvány dolgozik egy minél teljesebb monográfia elkészítésén, melyhez alapot ad Munkácsy levelezésének sajtó alá rendezése.

További képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Szarka Lajos

A nyíregyházi kiállítás június 23-án nyílik meg a nagyközönség előtt, de augusztus végén újabb festmények érkeznek a jelenleg Szentpéterváron látható gyűjteményből, s a Merengő újabb szalonképekkel bővül, de láthatnak portrékat, tájképeket, kosztümös zsánerképeket, illetve a Zálogház vagy az Éjjeli csavargókhoz készült vázlatokat is, az október közepéig nyitva tartó Munkácsy kiállításban, melynek látogatása ismét regisztrációhoz kötött a Jósa András Múzeumban.

 

Matyasovszki Edit





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Megnyílt a Munkácsy 50!

Szombattól, a Múzeumok éjszakáján a nagyközönség is találkozhat a Munkácsy 50 kiállítás 30 képével.

Munkácsy 50 – Október 14-ig látható a vándorkiállítás Nyíregyházán

Boros Judit művészettörténész tartotta a tárlatvezetést a Munkácsy 50 című kiállításon.

Szolgálati és lefoglalásból származó gépjárműveket árverez a Rendőr-főkapitányság

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság nyilvános árverése.

Égett a tető – A Szent István utcába riasztották a tűzoltókat

Tegnap délután a Szent István utcára, égő tetejű házhoz riasztották a tűzoltókat.

A hajléktalanok társadalomba való visszaillesztésére kellene törekedni az LMP szerint

A hetedik alaptörvény-módosítással kapcsolatos véleményét közölte az LMP.

Zajlanak a járda és kerékpárút építések – Előre nem látható problémákkal küzdenek!

Nyíregyháza több pontján zajlanak út- és járdaépítési, valamint felújítási munkálatok.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!