Link küldése Link küldése

Megújul a Tófürdő! A munkálatok elkezdődtek, nyárra be is fejeződnek!




2019.01.18.


A Sóstói tó déli része a Tófürdő; a mintegy 2000 négyzetméteres parkosított terület nyáron az egyik kedvenc helye a kikapcsolódásra, pihenésre vágyó nyíregyháziaknak és turistáknak.


A Tófürdő fejlesztése elkezdődött, a műemlék-jellegű főépületnél már javában tartanak a bontási munkálatok: belső rekonstrukció lesz, a homlokzatot pedig felújítják majd. Dr. Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója elmondta:

Új főbejáratot nyitunk, amely az épület tengelyénél helyezkedik majd el és hogyha belépünk, akkor lesz egy nagy folyosó, öltözőkabinok, öltözőszekrények és vállfás öltözők is lesznek, valamint új vizesblokkok, zuhanyzók.

A több mint 220 millió forintos fejlesztés idén nyárra készül el – lesz többek között új napozó stég és új vízi csúszdát is építenek majd, utóbbival kapcsolatban mederfelmérés és -korrekció is várható. Az 1986-os régi csúszdát pedig már elbontották. Lesz kerítésfelújítás, valamint zöldfelület-rendezés is.


További képekért kattintson a fotóra!

Dr. Podlovics Roland vezérigazgató hozzátette:

Van egy alacsonyabb támfal, ami a homokos területet szépen elválasztja a füves résztől, ugyanakkor problémát jelenthet, mert például a kisgyermekek áteshetnek rajta. Ezért nyitunk egy szép, széles, akadálymentes lejáratot, amelynek a két oldalán, a füves részen zuhanyzóblokkot is kialakítunk.

A Tófürdőnél térkövezett sétányok is lesznek, a kiszolgálóegységek térkapcsolatainak a megújítása is megvalósul, valamint Free WiFi rendszert építenek majd ki.

 

Dér Vivien





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Ma lejár a felsőoktatási jelentkezések határideje

Ma éjfélig lehet jelentkezni a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre a E-felvételin kereszt

Marad a napos, száraz idő vasárnap is

Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!