Link küldése Link küldése

Megjelent A Vörös Postakocsi című folyóirat idei kiadása




2016.02.11.



Kováts Judit regényének főhőséről mesélt A Vörös Postakocsi legújabb számának bemutatóján. Többek között az ő egyik írása is olvasható az irodalmi folyóirat most megjelent kötetében. Már hagyomány, hogy a nyomtatott verziót a szerzők irodalmi esten mutatják be a közönségnek. Az új számban fiatal, pályájuk elején álló szerzők művei mellett szakmailag elismert irodalmárok munkáit is olvashatják az érdeklődők. A kötetben, bár lehetne, mégse tematizálták az alkotásokat. Helyette a szerzők belső világa jelenik meg az írásokban. A Vörös Postakocsit online verzióban érhetik el az olvasók. Évente egyetlen szám jelenik meg nyomtatásban.

 

Ünnep a nyomtatott verzió

 

Kürti László, a kötet szerkesztője az online folyóiratról azt mondta, az előnye az, hogy sok emberhez eljut így az irodalom. Másrészről lehetőségük van így a szerzőknek honoráriumot adni. Hozzátette, még mindig az az igazi ünnep, ha nyomtatásban is megjelenik egy lap.

További képekért kattintson a fotóra!

Az írók, költők szerint felolvasóestekre és kötetbemutatókra szükség is van, hiszen támogatni kell a kortárs irodalmat. Az új szám bemutatóján Kürti László és Kukorelly Endre irodalomról, kortárs művészetről is beszélgetett a megjelentekkel.

 

Segíteni kell a kortárs irodalmat

 

Kukorelly Endre úgy vélte, az íróknak el kell menni mindenhová és terjeszteni kell az „igét”. Kifejtette, talán ezt érzékelik azok is, akik kulturális műsorokat néznek, hogy a kortárs művészet egy kicsit hátrányos helyzetben van. Az iskolában nincs róla szó. Kukorelly Endre azt mondta, az ő korosztálya is úgy szocializálódott művészeti szempontból, hogy a kortárs művészet ismeretlen dolog, a könyvekben régi költők vannak, olyanok, akik már régen meghaltak. Éppen ezért a József Attila-díjas író nagyon örül annak, ha meghívják és találkozhat emberekkel, akik egy irodalmi esemény után esetleg másképpen gondolnak az irodalomra.

A Vörös Postakocsi nyomtatott kiadásában olvashatják az érdeklődők többek között Kántor Péter, Nagy Zsuka, Kulcsár Attila, Lacfi János, Háy János, Ésik Sándor és Onder Csaba írásait. A kötet illusztrációit Rontó Lili grafikusművész készítette.

M. E.

(Fotó: Szarka Lajos)





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Horváth Illés „királysága”

Fülöp király fiából a VIDOR Fesztivál idejére a francia Fülöp királlyá változott Horváth Illés.

Programdömping a VMKK-ban!

Nincs megállás, a Váci Mihály Kulturális Központ egész évben kínál programokat.

Véget ért a XII. Cantemus Fesztivál

Bemutatjuk a fesztivál kiosztott díjait.

Macbeth – Elkezdődtek a próbák

Ezekben a percekben tartja Horváth Illés rendező a Macbeth című előadás olvasópróbáját a színházban.

Sugarloaf: Emlékek kötnek Nyíregyházához

A Sugarloaf 23 éves fennállása alatt ma már a hazai könnyûzenei élet egyik ikonja.

Arany Érdemkereszttel tüntették ki Lutter Imrét

Az előadóművész, drámapedagógus, médiaszakember nyíregyházi gyökerekkel rendelkezik.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!