Link küldése Link küldése

Már 150 milliós bírságot szabtak ki parlagfű miatt




2018.11.06.


Idén 3884 parlagfűfoltot derítettek fel, amelynek a nagysága 6548 hektár, és 150 millió forintnyi bírságot szabtak ki – összegezte az idei parlagfűszezont a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója hétfőn Budapesten.


Gyuricza Csaba a sajtótájékoztatón elmondta, mindez nagyságrendileg annyi, mint tavaly, de a központ célja, hogy növelje a felderített területek nagyságát. Hozzátette: a földhivatalok ellenőrzések alapján 4070 esetben összesen 3652 hektárra rendeltek el közérdekű védekezést, amit 2136 esetben (2322 hektár) a földhasználó maga végzett el. A főigazgató kitért arra, hogy Magyarország még mindig a parlagfűvel legfertőzöttebb országok közé tartozik Európában, a gyomnövény elleni védekezés a mezőgazdaságban okozott károk és az egészségügyi hatások miatt is kiemelt jelentőségű.

Számszerűsíthető a parlagfű miatti termésmennyiség-kiesés, ez például a kukorica és a napraforgó esetén 1,5 millió hektárt érint, 40-50 milliárd forintos gazdasági kárral.

– emelte ki Gyuricza Csaba. A NAIK főigazgatója említést tett az osztrák Burgenland és Győr-Moson-Sopron megye közös, Joint Ambrosia Action elnevezésű, uniós forrásból finanszírozott parlagfűmentesítési projektjéről.

A két ország közötti határterület légi és földi felderítése nyomán kirajzolódott, hogy az osztrák tartományban a parlagfűfertőzés mértéke magasabb volt, mint Magyarországon.

– tette hozzá. Gyuricza Csaba kiemelte, hogy ezt az agresszív gyomnövényt teljesen kiirtani nem lehet, de terjedését és magszórását a lehetőségekhez képest gátolni kell.

A központ célja, hogy növelje a felderített területek nagyságát. Ehhez a helikopteres felderítés mellett drónokat is alkalmaznánk a jövőben, ami lényegesen olcsóbb megoldás lenne.

– mondta. Szigeti Tamás, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) levegőhigiénés szakértője a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy idén, a parlagfűnek kedvező időjárás miatt, két héttel korábban – már júniusban – elkezdődött a szezon. A tüneteket okozó pollenszint három hónapig tartott, és augusztus elején érte el a magas, extrém magas szintet.

A szakember kitért arra, hogy az országban húsz mérőállomás működik, és a pollenregiszternek köszönhetően napi szinten lehet tájékozódni a terhelés mértékéről. Elmondta azt is, hogy Magyarországon egymillióan szenvednek a parlagfűpollen által okozott allergiától, és egy felmérés szerint kilencven százalékuk napi szinten tájékozódik az erre létrehozott információs oldalakról.

 

Forrás: hirado.hu





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Újabb hidegfront érkezik – Lehűlés jön péntektől, visszatér a tél

Péntek hajnalban hidegfront érkezik, lehűlés várható, hétvégétől újra téliesebb lesz időjárásunk.

Kásler Miklós – 5,8 milliárd forintra pályázhatnak háziorvosi praxisok és praxisközösségek

Az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten tett bejelentést.

Jön az évtized utolsó holdfogyatkozása – Szuperhold és vérhold is lesz egyszerre

Január 21-én lesz az évtized utolsó teljes holdfogyatkozása Európában.

Felmérik az erdei fülesbaglyok telelőhelyeit a hétvégén

Az MME ismét országos erdei fülesbagolytelelőhely-felmérést hirdet.

Próbára teszi az immunrendszert a gyorsan változó időjárás

Súlyos mínuszok, havazás, majd szinte tavaszi meleg és olvadás.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!