Magyar csokifagyi nyert nemzetközi díjat


2017.09.13.


A gyenesdiási Bringatanya fagyizó csokoládéfagylaltja érdemelte ki a zsűri egyik különdíját a Gelato World Tour nemzetközi fagylaltverseny döntőjében az olaszországi Riminiben.


A fagylaltkülönlegesség az Il mio cioccolato (Az én csokim) néven versenyzett a hétvégén rendezett döntőn. A technikai zsűri különdíját a gyenesdiási fagylaltozót vezető Somogyi család tagja, Somogyi Renáta kapta a kategóriában megosztva egy amerikai olasz fagyizóval, amelynek Cocco Sogni (Kókuszálom) nevű kreációja is kiérdemelte az elismerést.

A gasztronómiai szakértőkből és szakújságírókból álló zsűri indoklása szerint a magyar csokoládéfagylalt “csábító”, és különlegessége, hogy állati eredetű fehérje nélkül készül.

A Bringatanya képviselte Magyarországot a Bolognában július végén rendezett európai döntőn, ahonnan továbbjutott a nemzetközi döntőbe, amelyen Japántól az Egyesült Államokig mintegy negyven fagylaltos mérte össze tehetségét.

A Gelato World Tour a világ egyetlen olyan nemzetközi fagylaltversenye, amelyet mindig más és más helyszínen rendeznek meg. 2013-ban indította el a Carpigiani olasz fagylaltgépgyártó vállalat, amely több mint egy évtizede fagylaltakadémiát is alapított.

A nemzetközi verseny célja a kézműves fagylalt minőségének bemutatása és terjesztése. A versenyen közölt adatok szerint Európában mintegy 60 ezer fagylaltozó működik.

Az idei döntőt a korábban már a legjobb olasz fagylaltozónak kikiáltott Crispini fagylaltozó nyerte az umbriai Spoletóból három különböző pisztáciából készített, sós Pistacchio fagylaltjával.

A technikai zsűri különdíján kívül még négy különdíjat – közönségdíjat, az Olaszországban dolgozó külföldi újságírók szövetsége, a fagylaltmesterek és az Il Resto del Carlino bolognai napilap díját – osztották ki.

(Forrás: hirado.hu)





« vissza

TOP24
Legfrissebb hírek videóval
Programajánló
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Most megmutathatja, hol van igazán otthon!

Várják a nézők kisfilmjeit és fotóit, amiben mindenki megmutathatja kedvenc helyét!

Ezek a legnépszerűbb edzésformák

Sétáljunk, fussunk, járjunk edzőterembe? Melyik a legjobb mozgásforma a fogyáshoz?

A relaxáció 10 lépése

A stressz szervezetünk egyik leggyilkosabb ellenfele.

Ön meddig akar élni?

Tanácsok a hosszú életkor eléréséhez.

Átadták a Magyar Termék Nagydíj elismeréseket

Negyvenhat termékcsoportban ötvennégy cég hatvannégy terméke, szolgáltatása kapott elismerést.

Így nyaralnak a magyarok

A magyaroknál még mindig a vízpart élvez elsőbbséget.

Ezt olvasta már?
X
Szabó Magdára emlékeztek
A Móricz Zsigmond Olvasókör Szabó Magda születésének 100. évfordulóján emlékezett.
Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Impresszum Írjon nekünk
© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!