Link küldése Link küldése

Madarassy a Centrálban – A Reggeltől estig címet kapta a kiállítás




2018.10.11.


A Reggeltől estig címet adta legújabb kiállításának Madarassy György festőművész. A napi fényekkel változó sorozat képeit a Centrál Hotelben mutatja be november 10-ig.


A tavaly októberi 70 év 70 kép születésnapi kiállítása után újabb tárlatra való 20 képet festett Madarassy György. Ahogy méltatói örömfestőnek nevezik, most sem hazudtolta meg önmagát. A szépséget és harmóniát, az élet igazságát vitte vászonra, még tegnap előtt is. A 20 attraktív alkotás között A festő, ki magányában ül a műteremben. De csak napokkal ezelőtt készült a Kossuth téri platán is, és egy kép az 50 éves, nagybányai osztálytalálkozó emlékére. Ez a realista fal.

Így nyilatkozik Madarassy György:

Művészként mindig azt vallottam, és most is azt mondom, hogy nincs megállás. Mindig tovább kell menni. Én nem tudok heteken, hónapokon, éveken keresztül ugyanabban gondolkodni, ugyanazt festeni. Megpróbálom a saját egyéniségemnek és a művészetemnek az ismérveit rávinni a képekre, de nem ugyanúgy, és ezért váltogatom a témát is, amit feldolgozok.

A korábbi szürreális alakok, bohócfigurák után ma a valóságból születnek a portrék. Tudatosan változtat a témán és stílusán. Így követik egymást festői korszakai.

Ahogy a megnyitón fogalmazott Szabó Géza történész, a realista fallal szemben az idealista. Ezek a természetképek jelzik a Nap fényeit. De ismét készült kenőkéssel egy sorozat virágképekből, pasztellben és három dimenzióban. Sajátos hangulata van valamennyinek.

Én nem foglalkozom azzal, hogy tetszik-e a közönségnek. Én azzal foglalkozom, hogy amit csinálok, amit meg akarok festeni, az nekem tetsszen. Tehát engem az nem befolyásol, hogy a közönségnek tetszik. Nem azért festem úgy, ahogy festem, mert senki nekem nem mondja azt, hogy neki az tetszik, amikor én azt csinálom. Van egy elképzelésem arról, hogy most ilyen képeket akarok csinálni, ezt meg akarom festeni, ahhoz megválasztom azt a tematikát. A virág adja magát.

– fogalmazott a művész.

Madarassy György – az örömfestő  ismét azon kesereg, miért üresek egyetemes jelleggel a kiállítótermek. Még akkor is, ha megérti a neves filosz okfejtését, miszerint a tudomány viszi előre a világot, a művészet, mint az emberiség kiemelkedő tevékenysége vajmi keveset ad az emberiség fejlődéséhez. Neki létszükséglet a minden éves kiállítás, így mától már 2019-re készül. 

 Reggeltől estig – idei 20 képe  még november 10- ig várja a látogatókat.

 

Matyasovszki Edit





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Ajaj! Közeleg Krúdy „fekete” péntekje

Sokan nem babonásak, mégis eszükbe jut, ha egy fekete macska megy át az úton, az nem jelent jót.

Ami a KGST piacon nem kapható, az tulajdonképpen nem is létezik

Óriási terület, 350-400 árus és több ezer vásárló.

Áprilisban gyönyörködhetünk legközelebb a Bujtosi Városliget mesés szökőkútjában

Szombaton kiemelték a szökőkutat a Bujtosból, sokáig kell várnunk, hogy újra láthassuk.

Kórházban a Sóstói úton elgázolt kerékpáros

Több baleset is történt az elmúlt hétvégén a Sóstói úton.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!