Link küldése Link küldése

Kurultáj Bugacon




2018.08.11.


Lovasok a Kurultáj - Magyar Törzsi Gyűlés seregszemléjének próbáján Bugacon 2018. augusztus 10-én. Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényén csaknem négyszáz hagyományőrző csoport mutatkozik be augusztus 10-től 12-ig.


MTI





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

A montreali filmfesztiválon mutatják be a Curtiz című filmet

A filmet a magyar közönség a tervek szerint októberben tekintheti meg.

Huszonötezer nézője volt a Csíksomlyói passiónak a Nyeregben

A produkciót eredetileg a Nemzeti Színház mutatta be 2017 tavaszán.

Kitüntetések az ünnep alkalmából

Állami kitüntetéseket adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

A Nemzeti Színház megérkezik Csíksomlyóra

A produkciót a Duna Televízió élőben közvetíti.

Elhunyt Kerényi Imre rendező, színigazgató

Türelemmel viselt betegség után, életének 75. évében családja körében hunyt el.

Az Országházban nyílt meg a hagyományőrző seregszemle

Darkhan Kydyrali, a Türk Akadémia elnöke köszöntőjében rámutatott a Kurultáj fontosságára.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!