Link küldése Link küldése

Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár Nyíregyházán




2016.09.15.



Végignézve a standokon, igen sikeresnek tűnik a közmunkaprogram. Szebbnél szebb konyhakerti növények, befőttek, szőttesek, kézműves termékek sorakoznak a faházak pultjain. Összesen 74, a megye szinte valamennyi önkormányzata, valamint közfoglalkoztatottak képviselői mutatták be a Startmunka program során termesztett, előállított termékeiket.

 

Szőttes és más

 

A paszabiak a szőttesükkel érkeztek, kicsit ki is lógtak a sok mezőgazdasági terméket kínáló stand közül.

– Nagy lehetőség volt a közmunkaprogramban az, hogy a Paszabi Szőttes Bt.-vel az önkormányzat megállapodást kötött és így a közfoglalkoztatottakkal gyártjuk a paszabi szőttest. Ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy életben tudjuk tartani a most már megyei értéktárban is szereplő szőttest. Ezért hoztuk ezt magunkkal – mondta Tajti Péter, a település polgármestere.

 

Jövőre is közmunka

 

Az eseményen jelen volt dr. Hoffmann Imre, a közfoglalkoztatási és helyettes államtitkár, aki köszöntőbeszédében már a jövő évi közmunkaprogram tervezett irányáról számolt be a jelenlévőknek.

További képekért kattintson a fotóra!

– Amit folytatni és fejleszteni szeretnénk, az a belterületi közúthálózat karbantartása és az önkormányzati útprogram összevonása. Folytatni szeretnénk az értékteremtő, ipari tevékenységet megvalósító programokat is, amelyek között új típusú közfoglalkoztatási programokban előállított anyagok, termékek magasabb feldolgozottsági szinten történő elérését szorgalmazzuk. A helyi közösségi igények kielégítésére irányuló szociális rászoruló, segítő programokat is támogatni szeretnénk és tervezzük az országos hajléktalan program kiterjesztését, és folytatását – mondta.

 

16-féle képzés

 

Nyíregyházán, ha időszakosan is, de közel 2000-en dolgoznak a közfoglalkoztatásban. A rendezvény gerincét alkotó faházakat például egy, a hajléktalanokat foglalkoztató pályázat keretében közmunkások készítették.

– Nyíregyházán 16-féle képzésben vesznek részt közfoglalkoztatottak. Láthatjuk azt a berendezést például, aminek segítségével a papírból brikettet gyártanak, ez a téli fűtési időszakban segít a rászorultaknak – emelte ki dr. Kovács Ferenc, a város polgármestere. – Azt gondolom, hogy ez a kiállítás mindenki számára nyilvánvalóvá teszi azokat az értékeket, amelyeket a közfoglalkoztatottak teremtenek – tette hozzá a rendezvényt méltatva a város vezetője.

 

Cél: elsődleges munkaerőpiac

 

– Bár most sokan vesznek részt a közmunkaprogramban, de a kormányzat szándéka, hogy csökkentse a létszámot, ugyanis a program célja hosszú távon, hogy a közfoglalkoztatottak visszakerüljenek az elsődleges munkaerőpiacra – hangsúlyozta Kozma Péter, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja.

 

10 milliárd szociális szövetkezetekre

 

Az eseményen elhangzott, a Nemzeti Foglalkoztatási Alap keretéből 10 milliárd forintot különítettek el a szociális szövetkezetekre, a következő három évre vonatkozóan. A pályáztatás már megindult, de még lehet rá jelentkezni.

Piszár Tünde

(Fotó: Trifonov Éva)





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Adventi programok Nyíregyházán – Vasárnap meggyújtjuk a harmadik gyertyát

Nyíregyháza MJV Önkormányzata mindenkit szeretettel vár az adventi programokra.

Kívül-belül megújult a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium Szabolcs utcai telephelye

Megújult a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium Szabolcs utcai telephelye.

Koszorúk Váci emlékére – Nem elég jóra vágyni!

A „Nem elég jóra vágyni” költője, Váci Mihály emlékére koszorúztak a Bessenyei téren.

Megkezdték az új református templom alapozási munkálatait Örökösföldön

Az 500 millió forintos beruházás egyházi forrásból, állami támogatásból és adományokból valósul meg.

Karácsonyi ajándék a rászoruló gyermekeknek

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a karácsonyi adománygyűjtő akciót.

Hétvégén is folytatódnak a programok Nyíregyháza adventi forgatagában

Közel 10 kilométernyi fényfüzér díszíti a Városháza előtti teret.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!