Link küldése Link küldése

Kispályás foci - a hétvégén rendezik a Tiszántúli Takarék Kupát Nyíregyházán




2017.12.05.


32 csapat nevezett a pénzdíjas tornára. 


 Ebben az évben is megrendezésre kerül, immár hatodik alkalommal a korábban Szabolcs Takarék Karácsony kupa néven szereplő kispályás labdarúgó teremtorna, ezúttal azonban már Tiszántúli Takarék Kupa néven. December 8-10-e között 32 csapat méri össze tudását a Tiszavasávi úti sportcsarnokban. Az együtteseket négyes csoportokba osztották és a körmérkőzések után a legjobbak továbbjutnak. A döntőre vasárnap kerül sor. A torna pénzdíjas, a csapatok között 200 ezer forintot osztanak szét, de díjazzák a gólkirályt, a legjobb kapust és a legjobb játékost is.

- Négy megyéből érkeztek nevezések, még Csákvárról is jön egy csapat, és izgalmas meccsekre van kilátás. Nem kizárt, hogy élvonalbeli játékosok is pályára lépnek - mondta Dajka László főszervező.

- Hatodik alkalommal támogatjuk az esemény megrendezését, egy profi csapat dolgozik a tornán, így örömmel adjuk hozzá a nevünket - mondta Kola János, a Tiszántúli Takarék igazgatója. 

A torna pénteken 15 órakor kezdődik, a döntőt vasárnap 18.30-tól rendezik.  

DL





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Viharsarki hétvége: Négyből négy győzelem - Bajnoki címre hajt AQUA!

Ismét sikeres hétvégét zárt az AQUA SE GYEREK IV. korosztályos vízilabda csapata.

Fucsovics Márton ott van az Év sportolója szavazás férfi jelöltjei között

Az Év sportolója címről 60. alkalommal szavaznak a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) tagjai.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!