Kezdetét vette az Oboa Fesztivál


Link küldése Link küldése

Kezdetét vette az Oboa Fesztivál




2014.08.06.



Hetedik alkalommal rendezik meg az Oboás Tábort és Fesztivált, amelynek a Művészeti Szakközépiskola és a Vikár Sándor Zeneiskola ad helyet. A rendezvény nyitóünnepségére és koncertjére augusztus negyedikén a Művészeti Szakközépiskola Aulájában került sor. A jeles alkalomból Hajdu Alexandra, a deltmondi zeneiskola hallgatója játszott a közönségnek, aki hangszeres tudásának alapjait szintén a Művészeti Szakközépiskolában szerezte meg.

A tábor és a fesztivál elsősorban a fiatalabb korosztályt célozza, akiket szállás, étterem, közösségi terem, zongorás szaktanterem és koncertterem egyaránt vár. A sokszínű programban naponta oboaórák, zongorás próbák, s a társas zenélés és nádfaragás is helyet kapott, sőt ezek mellett a résztvevők fesztivál-koncerteken, tanár-diák társas zenélésen is részt vehetnek.

A fesztivál kiemelt programjai között idén Haday László oboaművész koncertje is helyet kapott, amelyet a kurzuson tanító művésztanárok szóló- és kamarakoncertje követ. A fesztivál záróakkordjaként augusztus 9-én az evangélikus nagytemplomban dr. Kovács László Attila orgonaművész fellépésére kerül sor, amin a művésztanárok és az oboás növendékek is közreműködnek majd.

Kővári I. Bence

Fotó: Trifonov Éva







« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Lopás miatt keresik

A nyíregyházi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

Ünnepi díszbe öltözött a város

Államalapításunk ünnepének közelségét jelzi, hogy napok óta lobogók díszítik Nyíregyháza fő utcáit.

Bepillantottunk a kulisszák mögé – Bővül a Munkácsy 50 kiállítás

Augusztus 21-étől, keddtől már látogatható a teljes Munkácsy 50 című kiállítás.

Impromtu Nyíregyháza belvárosában

A film a tervek szerint jövő tavasszal kerül a mozikba.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!