Link küldése Link küldése

Két jármű ütközött csütörtök délelőtt a Debreceni út kivezető szakaszán




2018.12.06.


Egy személygépjármű vezetője vélhetően figyelmetlen volt, nem követte a saját forgalmi sávját, így a mellette párhuzamosan, vele azonos irányban közlekedő kisteherautó oldalának ütközött.


A balesetben senki nem sérült meg.





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Koszorúk Váci emlékére – Nem elég jóra vágyni!

A „Nem elég jóra vágyni” költője, Váci Mihály emlékére koszorúztak a Bessenyei téren.

Megkezdték az új református templom alapozási munkálatait Örökösföldön

Az 500 millió forintos beruházás egyházi forrásból, állami támogatásból és adományokból valósul meg.

Karácsonyi ajándék a rászoruló gyermekeknek

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a karácsonyi adománygyűjtő akciót.

Adventi programok Nyíregyházán – Vasárnap meggyújtjuk a harmadik gyertyát

Nyíregyháza MJV Önkormányzata mindenkit szeretettel vár az adventi programokra.

Hétvégén is folytatódnak a programok Nyíregyháza adventi forgatagában

Közel 10 kilométernyi fényfüzér díszíti a Városháza előtti teret.

Elő a sportcipőkkel! – Fittkarácsony december 16-án Béres Alexandrával

A „Mozdulj Nyíregyháza!” ingyenes mozgásprogram idén már az 5., jubileumi évét zárja.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!