Link küldése Link küldése

Kertmegpusztától Los Angelesig – interjú a Népművészet Ifjú Mesterével, Krajcsó Bencével




2019.02.10.


„Találkozzunk 2 percre!” című rovatunkban érdekes, ismert és elismert embereket, formációkat mutatunk be, valamennyien nyíregyházi kötődésűek!


Krajcsó Bence nevét az egész ország megismerte, amikor pár évvel ezelőtt a Fölszállott a páva televíziós folklórversenyben citerázott. A hangszeres szólisták kategóriájában különdíjas, közben pedig a legjobb citerás lett! A kezdetekről, a zene szeretetéről is mesélt Bence:

Ötödikes koromban gitározni szerettem volna, talán a kevesebb angolóra reményében, de a szüleim nem engedték. Hatodikos koromban Csüllög Edina tanárnő az énekórára behozott egy citerát. Elámultam és a szüleim erre már nem tudtak nemet mondani!

Ekkor még a Békés megyei Vésztőn járunk. Gyermekéveit ott töltötte Bence. Életében meghatározó élmények, hihetetlen történések helyszíne volt ez a kis település. Keresztszülei például Vésztő-Kertmegpusztán éltek az egykori Wenckheim grófok kúriájában, ahol Bence nagyon sok időt töltött.

Imádtam ott lenni! A miliő, a természet és az állatok közelsége – valahogy más világ volt ez. Akkor még 4-5 évesen nem is álmodoztam arról, hogy zenész leszek. Érdekesség, hogy 1905-ben Bartók Béla pont ezen a birtokon kezdte meg népdalgyűjtését az uradalmi cselédektől, hiszen a húgának férje ott volt gazdatiszt. Visszarévedve ma már nagyon fontosak ezek a kapcsolódások, a hely kultikussága. Fiatal felnőttként a népdalokat próbálom megszerettetni a gyermekekkel is!

Krajcsó Bence most egy fővárosi iskolában tanít, zenei foglalkozásokat tart, de visszahúzza szíve Nyíregyházára is. Mint mondja, élete egyik legszebb öt évét töltötte városunkban. A Művészeti Középiskolába járt, kollégista volt az Árok utcán. A tehetsége kibontakozásának fontos helyszíne volt az alma mater és a szabolcsi megyeszékhely! Jelenlegi tanulmányait levelezőn bár, de itt végzi az egyetemen. A közeljövőben pedig nagyobb városokban mutatja meg tudását.

Egy amerikai turné vár rám. Kaliforniában és Arizonában, több helyszínen citerázok majd nemzeti ünnepünk kapcsán a Nemzeti Tehetség Programnak köszönhetően. Alig várom már a márciust!

Bence mindössze 19 éves volt, amikor átvette a Népművészet Ifjú Mestere miniszteri kitüntetést. Célja, hogy közönségének magas színvonalon játsszon, elsősorban kárpát-medencei népi dallamokból ihletett zenét. Azt mondja, sokszor énekel citeramuzsika közben, mert úgy véli, hogy bizonyos dolgok kifejezésére olykor kevés a beszéd szintje. Az énekszóra úgy tekint, mint egyfajta imádságra, mely segítségével saját lelki világába enged betekintést.


Szerző: Rutkai

Fotók: Rosta András, Bakonyi Zoltán





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Ma lejár a felsőoktatási jelentkezések határideje

Ma éjfélig lehet jelentkezni a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre a E-felvételin kereszt

Marad a napos, száraz idő vasárnap is

Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!