Link küldése Link küldése

Minden a raliról fog szólni Nyíregyházán




2018.11.06.


Pénteken látványos versenynek lehetünk szemtanúi, Bajnokot is avatnak majd vasárnap a szabolcsi megyeszékhelyen. (Megjelent a Nyíregyházi Napló október 31-ei számában.)


Alig két hónap telt el azóta, hogy bejelentették: őrületes verseny házigazdája lesz Nyíregyháza, mi adunk otthont november 9. és 11. között az I. Nyíregyháza Rallynak. Annyit már akkor is lehetett tudni, hogy egy gyorsasági szakasz a belvárosi utakat fogja érinteni, mostanra pedig már a teljes útvonal nyilvános, sőt tudni lehet azt is, hol lesznek a szurkolói pontok és merre számítsanak a közlekedők útlezárásokra.

Túlzás nélkül lehet állítani, jövő hétvégén történelmi pillanatoknak lehetnek szem- és fültanúi a nyíregyháziak és a városunkba látogatók. 150 versenyző autójának motorja bőg majd fel és méretik meg magukat az I. Nyíregyháza Rallyn. A verseny igazi kuriózum lesz, hiszen most rendezik meg először. A tét pedig nem kicsi! Ez lesz az országos bajnoki zárófutam, amelynek egyik különlegessége, hogy a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség ezzel idén pályázik az Európa-bajnoki verseny megrendezésére is, 2019-től ötéves időtartamra. Mindez azt jelenti, hogy a FIA Nemzetközi Autósport Szövetség illetékesei, ha elégedettek lesznek, akkor szabad az út és a jövő évtől Európa-bajnoki futam valósulhat meg Nyíregyházán.

Itt lesz a központ

A gyorsaságik a zempléni hegyek között és a tokaji borvidéken lesznek, a verseny központja pedig a szabolcsi megyeszékhelyen. A Tokaji úti vásártéren alakítják ki a szervizparkot – minden reggel onnan indulnak el a versenyautók a gyorsaságikra és oda fognak visszatérni este, esetenként akár még napközben is. Ott lehet majd találkozni a versenyzőkkel, beszélgetni velük, autogramot kérni, bepillantani az autókba.

A szervizpark nyitvatartása

2018. 11. 8., csütörtök 12.00–23.00
2018. 11. 9., péntek 6.00–23.00
2018. 11. 10., szombat 5.30–23.00
2018.11. 11., vasárnap 5.30–20.00

A Tokaji úti vásártér kétharmadát foglalja majd el a szervizpark, tehát az árusítást nem befolyásolja.

A Continental Arénában lesz a versenyközpont és a médiacentrum, a Kossuth téren a rajt és a cél, valamint egy 4,1 kilométeres gyorsasági szakasz is a belvárosi utakat fogja érinteni. Őry Tamás, az I. Nyíregyháza Rally társrendezője arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy négy szurkolói pontot is kialakítanak a városban, ahonnan a legjobban lehet majd nézni a versenyt.

Szurkolói pontok

1. Kossuth tér
2. Országzászló tér
3. Váci Mihály Kulturális Központ
4. Continental Aréna – Géza utca

A Bethlen Gábor utcától a Belső körútig

– A városvezetéssel és a hatóságokkal együttműködve, közösen egyeztetve jelöltük ki a gyorsasági szakasz útvonalát Nyíregyházán. Ez egy időre lezárásokat fog eredményezni, de bízunk abban, hogy a verseny olyan élményt nyújt majd, ami feledteti a városlakókkal az ezzel járó kellemetlenségeket.

Pénteken délután indul a program

Másnap, szombaton kora reggeltől a gyorsaságik a zempléni hegyek között folytatódnak majd, csakúgy mint vasárnap, de november 11-én délután már újra a Kossuth téré lesz a főszerep, hiszen ott lesz kialakítva a céldobogó.
– Ez lesz a bajnokság zárófutama, az első négy hely tulajdonképpen még nyitott. Mivel az I. Nyíregyháza Rallyn másfélszeres szorzót kapnak a versenyzők, vagyis a megszerzett pontjukat 1,5-tel szorozzák be, ezért az itteni futam nagyban befolyásolja majd, hogy ki lesz az idei bajnok – hangsúlyozta Őry Tamás, aki hozzátette, szeretnék a magyar ralibajnokság vérkeringésébe bekapcsolni a keleti régiót, ennek pedig – remélhetőleg – tökéletes házigazdája lesz Nyíregyháza.

Ingyenes lesz a parkolás

Előzetes információink szerint a városvezetés döntése értelmében a rali Nyíregyháza belvárosát is érintő napján, tehát november 9-én, jövő pénteken ingyenes lesz a parkolás a NYÍRVV Nonprofit Kft. összes parkolóhelyén. Természetesen az eseményről egyre több információ érkezik majd a következő napokban, amiket elsősorban a Nyíregyházi Televízió Híradójában és itt, a nyiregyhaza.hu városi webportálon érdemes keresni.


Bruszel Dóra





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Karbantartási munkálatok miatt szünetelni fognak a határátléptetések

A hálózatfejlesztések a közúti és vasúti határátkelőhelyeket is érintik.

Örökségtúra a Felső-Tisza-vidéken, a Középkori Templomok Útján – Az ismeretlen Szatmár

A Középkori Templomok Útja Egyesület újabb túrára invitálja az érdeklődőket.

Baleset a felüljárón – Métereken át maga előtt tolta a vétlen járművet egy teherautó

Hétfő este a Tiszavasvári úti felüljáró tetején egy nyerges vontató szabálytalanul váltott sávot.

Totálkárosra égett egy személygépkocsi a Garibaldi utcán kedd reggelre

Ma hajnalban a Garibaldi utcán kigyulladt egy személygépkocsi.

Közel 40 méteren keresztül tolt maga előtt egy járművet egy kisteherautó

Tegnap délután a Korányi Frigyes utcán egy teherautó figyelmetlenül váltott sávot.

Befejeződött a Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézményének korszerűsítése

Több intézményt is felújítottak az elmúlt hónapokban Nyíregyházán.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!