Link küldése Link küldése

Ittasan csempészett cigarettát




2018.11.07.


 Nem tudta megtéveszteni a rendőröket a magát diplomatának kiadó ukrán állampolgár.


 A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának munkatársai 2018. november 5-én az M3-as autópályán ellenőrzés alá vontak egy személygépkocsival közlekedő férfit, aki bizonytalanul haladt a forgalmi sávokban. A járművezető az igazoltatás során azt nyilatkozta a rendőröknek, hogy diplomata, majd átadott egy lengyel magánútlevelet és egy diplomáciai mentességet igazoló okiratot, amely az elsődleges ellenőrzés során hamisnak bizonyult.

A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a férfi diplomáciai mentességgel nem rendelkezik. Mivel a helyszínen felmerült a gyanú, hogy a férfi ittas állapotban vezette a járművet, ezért mintavételre előállították. Az általa vezetett jármű átvizsgálása során annak utas- és csomagteréből nagy mennyiségű, közel 17 millió forint értékű csempészett cigaretta, valamint további hamisított okiratok és forgalmi engedély került elő.

Az 54 éves ukrán állampolgárral szemben a Mátészalkai Rendőrkapitányságon járművezetés ittas állapotban vétsége és közokirat-hamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. A rendőrök a külföldi férfit és a gépkocsiban szállított jövedéki terméket költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt átadták a további eljárás lefolytatására illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak.

 Forrás: police.hu





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Újabb hidegfront érkezik – Lehűlés jön péntektől, visszatér a tél

Péntek hajnalban hidegfront érkezik, lehűlés várható, hétvégétől újra téliesebb lesz időjárásunk.

Kásler Miklós – 5,8 milliárd forintra pályázhatnak háziorvosi praxisok és praxisközösségek

Az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten tett bejelentést.

Jön az évtized utolsó holdfogyatkozása – Szuperhold és vérhold is lesz egyszerre

Január 21-én lesz az évtized utolsó teljes holdfogyatkozása Európában.

Felmérik az erdei fülesbaglyok telelőhelyeit a hétvégén

Az MME ismét országos erdei fülesbagolytelelőhely-felmérést hirdet.

Próbára teszi az immunrendszert a gyorsan változó időjárás

Súlyos mínuszok, havazás, majd szinte tavaszi meleg és olvadás.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!