Link küldése Link küldése

„Isten a mi bizodalmunk tornya” – A református templom építéstörténete 1.




2017.11.19.


 Lukács Ödön várostörténeti monográfiájában megemlíti, hogy a 17. sz. első éveiben már egész Nyíregyháza a reformáció híve volt. Ugyanő iktári Bethlen Istvánt (1582–1648) nevezi meg a református egyház első védurának, aki tetemes javadalmazással járult hozzá a prédikátor fizetéséhez. A 17. sz. közepén Nyíregyháza a tekintélyesebb reformált egyházak közé tartozott, később azonban zaklatások érték, pusztulásnak indult, de nem szűnt meg. A 18. sz. második feléből a régi templom renoválására vannak adatok. (Megjelent a Nyíregyházi Napló november 17-i számában)


 1858-ban kb. 15 ezer fővel bír a város, ebből mintegy ötszáz a helvét hitvallást követő. Ekkor az egyház vezetői egy országos gyűjtésre buzdító körlevelet bocsátottak ki, melyben új iskola építésére és a templom „tágasbítására” várták az adományokat. Hamarosan már egy új templom építésében gondolkodtak. 1862-ben a téglavettetést is elhatározták, sőt 1865-ben terv is készült, azonban a pénzalap alig gyarapodott. Az események 1870-től gyorsultak fel, amikor Lukács Ödönt választották meg a gyülekezet lelkészének. Ugyanebben az évben Melhouse János elkészítette az új templom terveit és 1873 tavaszán lebontották a régi templomot. „Könnyes szemmel jártak-keltek az egyház vénei a bontás alatt lévő kis templom körül, a szó teljes értelmében könnyek között temették, siratták azt el”. Az építési munkálatokkal Szabó Márton és Styevanyik István vállalkozókat bízták meg. A május 21-én, áldozócsütörtök ünnepén tartott alapkőletételi ünnepélyen Révész Bálint püspök is megjelent.

Az alapkőbe elhelyezett emlékiratban röviden összefoglalták az ótemplom történetét, a jelenlegi építésére tett erőfeszítéseket majd végezetül felsorolták az egyházmegye, a helyi egyházak és a város tisztikarának névsorát. Áldást kívántak az ismeretlen utódokra, majd bíztatták őket: „Küzdjetek ti is bátran és rendületlenül! E falak között találkozni fogtok szellemeinkkel, mint ahogy vezérelnek minket is nagy törekvéseinkben, dicső apáink, vallásunk apostolainak nagy szellemei”.

(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Egy dinasztia a gyógyszerészet szolgálatában

Ma a Szabolcs Szálló épülete található azon a helyen, ahol egykor az Arany Sas Patika állt.

Isten a mi bizodalmunk tornya

A református templom építéstörténete 2.

Luther Márton nyíregyházi emlékezete 3.

Luther Márton emlékét tér és utca is őrzi városunkban.

Luther Márton nyíregyházi emlékezete

A reformáció évfordulója alkalmából, 1917. október 30-án egy jótékony célú vallásos estélyt tarottak

Az aradi vértanúk emléknapján

Az aradi vértanúk kivégzésének emlékét tizennyolc éven át csak titokban lehetett ápolni.

A zene világnapján

Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa október 1-jét a zene világnapjává nevezte ki.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!