Link küldése Link küldése

Ismét bravúr - harmadszor is legyőzte a címvédő Békéscsabát a Fatum Nyíregyháza!




2018.12.15.


 Drámai meccsen nyertek a röplabdások. 


Kétszer már sikerült, miért ne sikerülne most is? Így vágott neki a békéscsabai útnak a Fatum Nyíregyháza női röplabda együttese. A házigazda kerete azóta Bokan leigazolásával erősödött, és az új légiós jól is játszott az első szettben. A játszma felénél átvette a vezetést a Nyíregyháza, és meg is tartotta előnyét, így nyerték a mieink a játékrészt. A második szett viszont rémálomszerűen kezdődött, zsinórban nyithatott Tálas, egészen 9-0-ig. Sajnos a folytatásban is sok volt a hiba a nyírségieknél, és könnyedén nyerte a szettet a BRSE. A harmadik felvonásban ismét azt a Nyíregyházát láthattuk, mint amely az elsőben volt pályán, 17-18-nál még a mieink vezettek, de végül fordított a Békéscsaba, és nyerte a játszmát. A negyedik játékrészben viszont a Fatum volt fölényben, 7-17-nél lélekben mindenki a döntő szettre készült, és nem is kellett csalódniuk a nyírségi szurkolóknak, mert 2-2 lett, azaz jöhetett az ötödik játszma. Itt aztán mindkét csapat remekül játszott, 13-13-nál viszont meccslabdához jutottak a mieink és egy jó blokkal sikerült megnyerni a találkozót, azaz harmadszor is legyőzte a Nyíregyháza a címvédőt! 

Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE - Fatum-Nyíregyháza 2:3 (-22, 6, 21, -13, -13)

Női Extraliga mérkőzés, Békéscsaba 1200 néző.
Vezette: Tillmann Gyula, Halász Tibor.

Békéscsaba: Tálas (6), Bokan (16), Bodnár (7), Perovic (15), Mlinar (22), Medic (11). Csere: Molcsányi (libero) (1), Szedmák (2), Szpin, Glemboczki. Szakmai Igazgató: Kormos Mihály.

Nyíregyháza: Kalicanin (6), Varga (15), Medic (12), White (13), Francesco (3), Matic (8). Csere: Tóth (libero), Szabó (3), Brisebois (1), Ancsin. Vezetőedző: Hollósy László.

Eredmény alakulása: 1. szett: 8:6, 16:15, 19:21. 2. szett: 8:0, 16:2, 21:5. 3. szett: 8:7, 16:13, 21:18. 4. szett: 5:8, 7:16, 9:21. 5. szett: 3:5, 9:10, 12:11.

Dankó László





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

A csoport legerősebb csapata érkezik pénteken Nyíregyházára

A listavezető Ceglédet fogadja a kosárlabda NB-II-ben a Sunshine NYIKSE

Futsal utánpótlás torna - ilyen még nem volt a Continental Arénában

A házigazda Blue Sharks együttese jelenleg vezeti a bajnokságot

Félmilliós összdíjazás - rangos kispályás torna január végén Nyíregyházán!

A T-Forg Trans Kupán számos kiegészítő program is várja az érdeklődőket



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!