Link küldése Link küldése

Információs Partnerségi Nap




2014.02.28.



A sikeres információátadás érdekében az elmúlt két évben több olyan rendezvény volt Nyíregyházán, amely az önkormányzat és a városban működő civil szervezetek közös munkáját segítette. Ezeknek a szakmai fórumoknak köszönhetően több alapítvány és egyesület sikeresen szerepelt a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatain.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere elmondta, az információáramlással sokat segítettek a civil szervezeteknek, hiszen most nagyon sok pályázat nyert Nyíregyházán és a megyében. A polgármester kifejtette, a civil szervezetek az önkormányzat munkáját színesítik, kiegészítik és szükség is van rájuk. Munkájukat az önkormányzat is támogatja azzal, hogy a civil alapot a költségvetésben a tavalyi 20-ról 25 millió forintra emelte fel. A polgármester hozzáfűzte, az önkormányzat továbbra is ezt a partnerséget kívánja biztosítani. A Nemzeti Együttműködési Alap 2014-es pályázatain több mint 100 helyi szervezet szerepelt sikeresen.

Dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára kifejtette, Magyarország társadalmi megújítása és a mindennapi élet javítása nem képzelhető el csak az kormányzat és az önkormányzat munkájával, szorosan együtt kell dolgozni a társadalom minden szereplőjének, a kormánynak, az önkormányzatoknak, a gazdaság szereplőinek és a harmadik szektornak, a civil társadalomnak is.

A városban működő civil szervezeteknek nagy segítséget jelent a pályázatokon elnyert támogatás.
Ágoston Ildikó, a Szabolcs Néptánc Egyesület elnöke elmondta, koreográfiákat szeretnének készíttetni, népviseleteket varratni, rendezvényeket megszervezni. Az éves nagy gálaműsoruknak a hátterét részben biztosítja a pályázaton elnyert összeg. A rendezvényen okleveleket is átadtak a Nemzeti Együttműködési Alap 2014-es pályázói részére.







« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Van már mikulás-sapkád?

Fontos! Találkozzunk december 6-án a Kossuth téren!

Regionális szabálysértési workshop a Nyíregyházi Törvényszéken

Négy törvényszék szabálysértési ügyszakban dolgozó szakembereinek részvételével rendezték meg.

Kötetbemutató a Jósa András Múzeumban – Vértes a huszárok Doberdója

Hiteles kutatások nyomán tény, hogy a Vértes 1945-ben olyan volt, mint az I. világháborúban Doberdó.

Egyszerre tolattak – Forgalmas bevásárlóközpont parkolójában történt baleset

A Korányi úti bevásárlóközpont parkolójában egyszerre tolatott két személygépkocsi és összeütköztek.

Két gyalogost gázoltak el egyszerre az Országzászló téri zebrán

Péntek délelőtt az Országzászló téren a zebrán sodort el két gyalogost egy személygépkocsi.

Hármas karambol a Debreceni úton – Jelentős az anyagi kár

Csütörtök délután a Debreceni út bevezető szakaszán egy autós forgalmi okból fékezett.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!