Link küldése Link küldése

Horváth László Attila kapta a Móricz-díjat




2016.06.11.



– Móricz Zsigmond Színház évadzáró társulati ülésén idén te kaptad meg a Móricz-díjat. Milyen érzésekkel vetted át ezt az elismerést?

– Őszintén mondom: nem számítottam rá. Kaptam már Móricz-gyűrűt, és úgy gondoltam, akkor ez nekem már „nem jár”. Meglepődtem, hogy megkaptam, de nagyon örültem neki. Mert ha néhány évenként visszaigazolódik egy színész munkája, és kap olyan visszajelzést, hogy morálisan is megmaradt olyannak, amilyennek lennie kell, jó dolog.

NINCS LOBBIZÁS

– Nem biztos, hogy mindenki tudja: a Móricz-díjat a társulat tagjainak szavazatai alapján kapja meg minden évad végén egy társulati tag. Ez az elismerés így értékesebb, mint a többi díj?

– Igen. Számunkra ezért igazán értékes. A színészek, a művészeti ügykezelés, asszisztensek, súgók, ügyelők szavaznak, ők döntenek arról, hogy abban az évadban kit gondolnak érdemesnek a Móricz-díjra. Ebben az elismerésben benne vannak az elért eredmények, és az is, hogy egy emberről mit gondolnak.

– Milyen hangulatban és hogyan zajlik egy-egy ilyen szavazás? Mindenki magában eldönti, hogy kire adja le a szavazatát, vagy beszélgettek róla, esetleg megvitatjátok egymás között?

– Nincs lobbizás. Mindenki magában eldönti, hogy kire szavaz, és ez egy titkos szavazás. Nem is mondjuk el egymásnak, hogy ki kire szavazott.

VISSZAIGAZOLÁS ÉS BUZDÍTÁS

– Harmadik alkalommal kaptad már meg ezt az elismerést. Kétszer Móricz-gyűrűt vehettél át, most pedig már Móricz-díjat, hiszen ettől az évtől nem gyűrűt kap az arra érdemes, hanem egy medált láncon. Milyen érzés harmadik alkalommal megkapni ezt a díjat?

– Valójában erre utaltam a beszélgetés elején, csak nem akartam kimondani, hogy már harmadszor kaptam meg a díjat. Az elsőt 20 évvel ezelőtt vehettem át, a másodikat már nem is tudom, hogy pontosan mikor, talán valamikor 10 éve, most pedig a harmadikat, ami nagyon jó érzés. Visszaigazolás és buzdítás is kicsit.

– Engedj meg egy személyes megjegyzést: látva a színház idei előadásait, riporterként és nézőként is azt mondom, hogy nem lepődtem meg, hogy te kaptad meg a Móricz-díjat, mert úgy gondolom, hogy ez az évad egyértelműen a Horváth László Attila évada volt. Több darabban is igen jó karaktert formáltál, és óriási főszerepet játszottál a Túl zajos magányban.

– A Túl zajos magány számomra egy jutalomjáték volt. Ha egy színész nem is ötévenként, csak tízévenként kap egy ilyen szerepet, és eljátszhatja, nagyon nagy öröm. Nekem ehhez hasonló szerepem utoljára a Peer Gynt volt. Fajsúlyra is, szövegmennyiségre is az hasonlított a leginkább a Túl zajos magány főszerepére. Nagyon szeretem Hrabalt, sok darabjában játszottam már, de amikor találkoztam ezzel a szövegkönyvvel, éppen a fajsúlya miatt, kicsit tartottam tőle. Meglepő módon viszont nagyon könnyen ráhangolódtam. Tényleg meglepett, hogy ez a szerep milyen könnyen találkozik velem. Lehet, hogy ennek az is az oka, hogy a darabbeli Hanta 35 éve dolgozik a hulladékfeldolgozó telepen, és én is éppen 35 éve vagyok a pályán. Biztos, hogy nem véletlen, hogy most talált meg ez a szerep. Az ember ilyenkor már szakmailag is „ki tudja bontogatni” a szerepet, és hozzá tudja tenni az élettapasztalatait is. És ahhoz, hogy egy színész egy ilyen szerepet el tudjon játszani, mindkettőre szükség van. Hrabal főszereplője mindent átélt 35 év alatt, amit ember átélhetett, és ehhez nem árt, ha a színész is legalább annyi minden átélt már.

TÚL ZAJOS MAGÁNY

– Annak, aki nem látta az előadást, a történetről annyit mondjunk el, hogy a főszereplő egy hulladéktelepen dolgozik, ahol papírt dolgoznak fel, de a hulladékok között van, amit nem szívesen zúz be.

– Igen, a könyveket sajnálja. A hulladéktelepre mindent bevisznek, ami papír, így vannak közte könyvek is. Ez a történet a szocializmustól majdnem napjainkig, mondjuk a tíz évvel ezelőtti időszakig játszódik. A feldolgozó telepre sokféle könyv bekerül, Goethe, Schiller és a nagy filozófusok írásai, minden, amit az emberek kidobnak, s ezek mennek a zúzdába. De ezeket Hanta nem szeretné bezúzni. Ahogy gondolkodtam rajta, hogy mit jelent számomra ez az előadás, arra jutottam, hogy azt, hogy mi más értelme lehetne az életnek, mint a szépség. És itt nemcsak a könyvekre, a festészetre, a művészetekre gondolok. Ez a darab nagyon sok mindent érint. Ebben emberi sorsok vannak, hol viccesen, hol szívszorongatóan megjelenik az életből egy-egy emlék: szerelem, munka, kocsma. Emberek életéről, pici kis történeteikről szól, olyanokról, amelyek számukra fontosak, de minden történeten „átlebeg” az érzés, hogy mi az érték. A rendező nagyon finoman fogalmazta meg, összehangolva a zenével, a játékkal és a jelenetek füzérré fonásával, hogy annak van értelme, ami az életben szép.

– Úgy gondolod, hogy az ember dolgozik, vagy szereti azt, amit csinál, vagy nem, de ha nem, akkor is mindig találhat valami apró szépséget, ami szebbé teheti a napját?

– Igen, így gondolom. És ez nemcsak a munkára vonatkozik. Egy pohár sör megivása is jóleső lehet, abban a pillanatban az a szép. Nem kell óriási dolgokra gondolni. Egy apróság is örömet okozhat.

– Hrabal darabjában a főszereplő magánya viszont éppen ebből származik, hogy ő megtalálja a munkájában a szépséget, amit a munkahelyén kritizálnak, hiszen mit képzel ő, könyveket válogat, amit el is olvas, ő csak tegye a dolgát és ne gondolkodjon. Akarva-akaratlanul is műveltségre tesz szert, ami a munkahelyén hátrány.

– Igen, de mivel szert tett egyfajta érzelmi és morális műveltségre – ha ezt lehet így nevezni, de érzékenységre mindenképpen –, ki is mondja, hogy választja ezt a magányt. Mert ez tökéletes. Ő nagyon szeret önmagával együtt lenni, és abban a világban élni.

SZÖVEG VAN, ZENE VAN ÉS SZÍNÉSZI JÁTÉK

– Ennek az előadásnak egyik különlegessége maga a darab, a megírt szöveg. A másik pedig az, hogy Ivo Krobot rendezte. Ti már többször dolgoztatok együtt. Milyen volt ez a mostani közös munka?

– Remek volt. Ivo egy mester. Ebben a darabban nincs semmi szájbarágás. Szöveg van, színészi játék van, zene van, amit úgy hangol össze, hogy az előadás a „saját lábára áll”, érzelmeket kelt és hat. Nincs direkt befolyásolás, provokálás, meghökkentés. Ivo nagyon finoman varázsol. Nem tükröt tart, nem azt mutatja be, hogy milyen szemét az élet, hanem azt, hogy az élet minden nehézsége ellenére szép, és találjuk meg benne a szépséget.

– Ebben az évadban egy másik érdekes előadásban is játszottál. Agatha Christie Egérfogó című krimijét világszerte folyamatosan nagy sikerrel játsszák, s most a Móricz Zsigmond Színház is műsorára tűzte.

– Nagyon szeretem Agatha Christie-t, és mindig volt bennem egy olyan vágy, hogy egyszer Poirot-t, a nyomozót eljátsszam. Most adódott, hogy Agatha Christie-darabban játszhatok, ha nem is a nyomozót, de egy úriembert, akinek a figuráját Christie úgy formálta meg, hogy jellemében, humorában és viselkedésében, sőt, még kinézetében is hasonlít a detektívre. Gondoltam, akkor itt az alkalom, leszek olyan szemtelen, és kicsit poirot-sra veszem a figurát. Ez az előadás ezért okozott számomra nagy örömöt.

– Nem olvastam Chrsitie darabját, úgyhogy nem láttam a jellemleírást, és az Egérfogót más színházban sem láttam, ezért nincs összehasonlítási alapom, de azt mondhatom: igazán különleges karaktert teremtettél.

– Igen, valóban egy különleges karakter lett. Érdekes és egyéni a sajátos gondolkodásával, emellett egy kicsit hisztis és piperkőc.

BÁL A SAVOYBAN ÉS TUDÓS NŐK

– És az évadban még ott volt neked a Bál a Savoyban és a Tudós nők.

– A Bál a Savoyban előadásáról azt mondhatom, jól éreztem magam benne, de azt nem mondom, hogy a szívem csücske volt. A Tudós nők már érdekesebb. Örülök, hogy az átírt változatát állítottuk színpadra. A Tudós nőket, mint darabot olvastam, láttam is, de soha nem játszottam, és be kell vallanom, hogy ez Molière általam kevésbé szeretett darabja. Szerintem a fordítások is „porosak”, ki merem mondani: dögunalom. Van, ami felett eljárt az idő. De az átirat nagyon jó, izgalmasnak találom, úgyhogy szerettem játszani.

– Ha egy színész megkapja a Móricz-díjat, vagy ha éppen nem is kapja meg, de eljön az évadzáró, akkor átgondolja magában, hogy milyen volt az elmúlt évad, értékel?

– Persze. Ez mindig így van. És boldogság, ha úgy érzi, és azt mondhatja, hogy „Hmmm!”. Voltak olyan évadaim, amikor nem így éreztem, akkor azt mondtam, hogy majd jövőre lesz a „Hmmm!”. Mert az ember soha nem engedheti el magát, nem keseredhet el, hinnie kell, hogy legközelebb jobb lesz.

– Ez most milyen évad volt? Mondtad, hogy „Hmmm!”?

– Igen. Nekem most ez egy ilyen évad volt.

F.A.

(Fotó: moriczszinhaz.hu – Túl zajos magány)

 





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Elérkezett a pillanat – Szombaton lesz a II. Nyírségi Disznótoros Fesztivál!

Immár 2. alkalommal várja a hagyományos magyar gasztronómia híveit a Nyírségi Disznótoros Fesztivál.

Térkép segíti majd a II. Nyírségi Disznótoros Fesztiválra érkezőket a tájékozódásban

Február 16-án rendezik meg a Sóstói Múzeumfalu területén a II. Nyírségi Disznótoros Fesztivált.

Minden, amit a II. Nyírségi Disznótoros Fesztiválról tudni kell!

Immár 2. alkalommal várja a hagyományos magyar gasztronómia híveit a Nyírségi Disznótoros Fesztivál.

Ingyenes autóbuszok járnak majd a Disznótoros Fesztiválra – Íme a pontos menetrend!

Újabb, sokakat érintő információ a Nyírségi Disznótoros Fesztivál kapcsán.

A jogtudatosság erősítése a gyerekek esetében is fontos

A nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola diákjait fogadták a Törvényszéken.

Tovább szépül Nyíregyháza! – Indul „A szomszéd fűje mindig zöldebb” projekt

Február 18-án kezdődik a városszépítő program következő üteme.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!