Link küldése Link küldése

Határtalanul a Kölcsey




2018.06.18.


A Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium az EMMI által meghirdetett „Határtalanul!” nyertespályázatának köszönhetően a 11.B osztály és három szervezőtanár (Kászoni-Kövendi Zsuzsánna, Vajda Gyula és Vincze Annamária) május 25-28. között egy partiumi kulturális kiránduláson vett részt a gimnázium testvériskolájával – a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziummal együtt.


A kirándulást megelőző tanórákon a tanulók bepillantást nyertek Erdély történelmébe és irodalmába, de ők is lelkesen hangolódtak a rájuk váró programokra. A diákok versekkel, prózával, információkkal készültek, amiket büszkén adtak elő az állomások során, így a tanulmányi kirándulás nemcsak tartalmas volt, de a kor igényeihez igazodva interaktív is.

A két Kölcsey csapata Nagyszalontán kezdte partiumi barangolását, ahol az Arany-emlékévnek adózva rótták le tiszteletüket Arany János emlékházánál.

A diákok a nagykárolyi kastély botanikus kertjében nyertek elméleti bepillantást a történelmi kisváros irodalmi kincseibe, a külhoni magyarság mindennapjaiba. A kulturális séta során megtekintették Ady Endre egykori iskoláját, érmindszenti szülőházát, az Aranyszarvas fogadót, ahol Petőfi Sándor és Szendrey Júlia egymásra talált, továbbá Kölcsey Ferenc jegyzői munkásságának helyszínét és Kaffka Margit szülőházát.

Kaplonyban a Ferences rend szerzetesei kápráztatták el a kirándulókat a nagykárolyi kastélyban egykoron tündöklő gróf Károlyi család kriptájával, és betekintést nyertek a szerzetesek mindennapi életébe is.

A kirándulás fénypontja Nagybánya volt, ahol a csapat megcsodálta a modern magyar festészetet elindító „Nagybányai művésztelep és festőiskolát”, amelyet 2017-ben a Hungarikum Bizottság a nemzeti értékek közé sorolt, a Magyar Értéktár részévé nyilvánította.

A határontúli kirándulás programjai véget értek, de a testvériskolai kapcsolat a két Kölcsey gimnázium között tovább él. Barátságok kötődtek, melyek talán egy életre szólóak lettek.

Nem is kell sokáig várni a viszontlátásra, hiszen a szatmárnémeti „rokonok” hamarosan Nyíregyházára is ellátogatnak, akiket nagy tisztelettel és szeretettel fogadnak a kialakult barátságok elmélyítése és a nemzeti összetartozás céljából. A kapcsolat már túlmutat a pályázat keretein, mivel a közösen megrendezésre kerülő szavaló-, nyelvi versenyek, sportesemények, koszorúzások tovább mélyítik a határ mindkét oldalán élő magyarság kapcsolatát.

A tanulók számára bebizonyosodott, hogy Erdély mennyire gazdag magyar vonatkozású tárgyi és szellemi örökség terén. Mennyi érték rejlik nemcsak történelmében és irodalmában, de az erdélyi ember egy kézfogásában, ölelésében, mosolyában, az apró dolgokban, amikkel a mai ember már nem is törődik. Egyértelművé vált, hogy a szülőföld és az anyanyelv iránti szeretet az egyetlen olyan kulturális érték az erdélyi ember életében, amit teljesen a magukénak mondhatnak.

Vincze Annamária
pedagógus





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

A héten sem kímélték a szúnyokat Nyíregyházán! – Olvasói fotó érkezett

Országosan több helyszínen kiemelt figyelmet fordítanak a szúnyoggyérítésre.

LEGO Strand Party Nyíregyházán – Élmény a vízparton

A NYÍREGYHÁZI LEGO GYÁR BEMUTATJA: LEGO Strand Party a sóstói Aquarius Élmény és Parkfürdőben.

A makietetés a kedvenc – Véget ért a Zoo-Suli, megkérdeztük, mit szóltak hozzá a gyerekek

Idén is rengeteg gyermek választotta nyári táborként a Zoo-Sulit.

Két baleset is történt a Tokaji úton péntek délelőtt

Egy tolató és egy haladó autó ütközött péntek délelőtt, szintén a Tokaji úton.

Baleset a piacnál – Ezért ne haladjunk a holttérben!

Baleset történt péntek délelőtt a Tokaji út elején.

Befejezték a halálos baleset helyszínelését – Az áldozat a helyszínen életét vesztette

Egy motorkerékpárral közlekedő 26 éves fülöpi férfi vesztette életét a balesetben.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!