Link küldése Link küldése


Hallgatói szerződés – százezrekbe kerülhet


2017.09.13.


Akár több százezer forintot is fizethet az az állami ösztöndíjas hallgató, aki a képzési idő másfélszerese alatt nem szerezi meg diplomáját. Az érintetteknek ösztöndíjuk felét kell visszafizetniük, ha például nyelvvizsga hiánya miatt nem szerzik meg oklevelüket. Ez is szerepel a hallgatói szerződésben - azonban mentességet, halasztást is kérvényezhetnek az érintettek, vagy akár le is dolgozhatják az iskolapadban töltött időt és a képzési költségeket.


Időben kell végezni!

 

2012-ben vezették be a hallgatói szerződéseket, azóta valamennyi állami ösztöndíjas elsős egyetemistával, főiskolással aláíratják azt. Beiratkozásnál többek között azt is vállalják a hallgatók, hogy a képzési idő másfélszerese alatt megszerzik diplomájukat. A legtöbb hallgató koncentrál tanulmányaira, hiszen ha oklevélszerzési határidejük lejár, akkor az ösztöndíj felét, tehát akár több százezer forintot is fizethetnek.

 

Nem egyedi eset...

 

Szerkesztőségünket egy egykori egyetemista kereste meg. Ő 2012. szeptemberében kezdte meg ösztöndíjas, 7 féléves alapképzését, majd időben, 2016. januárjában államvizsgázott, ám nyelvvizsga hiánya miatt diplomáját nem vehette át. Tanulmányai után munkába állt, pár héttel ezelőtt pedig e-mailben kereste meg az Oktatási Hivatalt azzal kapcsolatban, hogy mikor és milyen teendői vannak. Ezt a választ kapta: oklevélszerzési határideje 2018. március 31-el jár le, ha addig nem szerzi meg oklevelét, visszafizetési kötelezettsége keletkezik, képzési költségének felét, tehát 630 ezer forintot kellene fizetnie.


Van megoldás!

 

Az Oktatási Hivatal Magyar Állami Ösztöndíjas Főosztályának mb. vezetője azt nyilatkozta, akik kifutnak a határidőből, kérelemmel kereshetik meg az Oktatási Hivatalt, mert lehetőség van első körben a határidő felfüggesztésére, ha még az nem járt le. Abban az esetben, ha valaki nyelvvizsga hiánya miatt csúszik a diplomával, de például igazolni tudja, hogy nyelvi tanulmányokat folytat annak pótlására: fel lehet függeszteni a határidőt akár két évre is. Továbbá a visszafizetési kötelezettséget át lehet váltani hazai munkaviszony fenntartási kötelezettséggé, tehát akinek visszafizetési kötelezettséget állapít meg az Oktatási Hivatal, az kérheti, hogy 'ledolgozza' azt. Ha pedig az érintett nem folytat nyelvi tanulmányokat, esetleg nem vállalja a hazai munkavégzést, akkor lehet kérelmezni a fizetési kötelezettségnél részletfizetést is, akár 15 éves futamidőre.

Dér Vivien





« vissza

TOP24
Legfrissebb hírek videóval
Programajánló
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Könyvtárban a gyerekek

A Szent Imre Katolikus Óvoda Méhecske és Katica csoportja egy vidám foglalkozáson vett részt.

Menet közben gyulladt ki

Menet közben kigyulladt egy személygépkocsi csütörtök reggel Tiszavasváriban, a Vasvári Pál utcában.

Száznegyven éves tölgyet gallyaztak

A Sarkantyú utcát a 140 éves védett tölgyet gallyaztak a szakemberek.

Karácsony a színpadon

Illatszertár bemutató a Móricz Zsigmond Színházban.

Ünnepi fényben a Luther utca

Felszerelték az ünnepi fényeket a Luther utcán.

Kiemelt figyelem az egészségügyre

Kiemelt figyelmet fordít a városvezetés az egészségügyre és minden ehhez kapcsolódó fejlesztésre.

Ezt olvasta már?
X
Könyvtárban a gyerekek
A Szent Imre Katolikus Óvoda Méhecske és Katica csoportja egy vidám foglalkozáson vett részt.
Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Impresszum Írjon nekünk
© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!