Link küldése Link küldése


Haditorna Verseny – Fizikai és szellemi kihívás


2017.10.13.


Immár harmadik alkalommal rendezték meg az Országos Haditorna Verseny megyei selejtezőjét a Sóstói Múzeumfaluban. Számos középiskola 20 csapata 8 versenyszámban mérte össze tudását. A program célja, hogy a fiatalok megismerkedjenek a honvédelemmel, a katonák mindennapi életével.


 

A Honvédelmi Minisztérium az idei tanévben is meghirdette az Országos Haditorna Versenyt. A megyében immár harmadik alkalommal került sor a selejtező versenyre a Sóstói Múzeumfaluban. Számos középiskola 20 csapata vett részt a megmérettetésen, amely katonásan, a feladatok ismertetésével kezdődött. Kertész József a MH 6. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Irodájának megbízott vezetője elmondta, a verseny fő célja a katonai pálya bemutatása, a fiatalok megismertetése a katonák mindennapi életével. Lehetőséget adni, hogy belekóstoljanak a katonai kiképzés egyes ágaiba. Szembesíteni őket azokkal a fizikai nehézségekkel, amelyekkel a katonaélet mindennapjaiban találkozhatnának. Bemutatni a kiképzés jellegét, összetettségét, a katonai alapismeretek egyes feladatait.

 

A győztesek országos döntőbe jutnak

 

A verseny fizikai és szellemi kihívást támasztó sportszerű megmérettetés, melynek során nagy hangsúlyt kap a szabályok betartása, a csapatmunka és a fegyelem. A délelőtt során 8 versenyszám várta a középiskolásokat, volt honvédelmi TOTO, lövészet, akadálypálya, kézigránát célba dobás, tereptan, fegyveres váltófutás, elsősegélynyújtás, és tájfutás. A legjobbakat díjazták, a verseny 1-3. helyezettjei érmet és kupát, valamint ajándékokat nyertek. A tanév őszi fordulóinak megyei győztesei tavasszal egy országos döntő keretében mérhetik össze tudásukat.


Szoboszlai Tibor





« vissza

TOP24
Legfrissebb hírek videóval
Programajánló
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Szüreti bál a Dallas stílusában

Idén is megrendezi tematikus szüreti bálját a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola.

Megkezdődött a fakitermelés – útlezárásra számíthatunk

Megkezdődött a fakitermelés a nyíregyházi Sóstói-erdőben.

Több száz mázsa kukorica volt veszélyben

Terményszárítóban lévő kukorica gyulladt meg szerdán este Penyigén, a Toldi utcában.

Kórházban a robogót vezető nő

Felsősimán egy robbanómotoros kerékpáros borult fel.

Új jelzőlámpák a csomópontban

A Mező utcai csomópont átépítése miatt leszerelték a jelzőlámpákat és újakat üzemelnek be.

Változott a parkolás

Változott a parkolási rend a Síp utcán.

Ezt olvasta már?
X
„Őszi barangolás Krúdy Gyulával
A 139 évvel ezelőtt Nyíregyházán született Krúdy Gyula íróra emlékeznek október 19-én.
Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Impresszum Írjon nekünk
© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!