Link küldése Link küldése

Friss hírek az utakról – Már van, ami elkészült és akad, ahol még csak most kezdenek




2018.07.10.


Tájékoztatás – útépítés, útinfó, aktualitások.


Teljes hosszban elkészült, így aszfalt burkolatot kapott a Platán utca, Platán köz, Tujafa köz, a Füzes utca, a Tiszafa utca és az Ezüstfenyő utca, valamint a 28499 hrsz-ú összekötő út Oroson. A tervek szerint a mai napon a tereprendezés és a rekultivációs munkálatok is befejeződnek.

A Platán, az Ezüstfenyő és Tiszafa utcában egyirányú lett a közlekedés. A Platán és Tiszafa utcákra a 41-es út irányából lehet behajtani, az Ezüstfenyő utca pedig az ellenkező irányban, a 41-es út felé lett egyirányú. A Füzes utcán továbbra is mindkét irányban lehet közlekedni.

Nyíregyházán jelenleg is több helyszínen zajlanak útépítések, út-, és járdafelújítások, rekonstrukciós munkálatok, szinte mindenhol kisebb-nagyobb forgalomkorlátozás mellett.

Elkezdődött a László utca - Inczédy sor között lévő járdaszakasz felújítása. Jelenleg a meglévő pálya és a szegély bontása van folyamatban, de párhuzamosan folyik az új szegély és pályaszerkezet építése is.

Elkezdődött a Kosbor utca felújítása is. Jelenleg a meglévő szegély bontása történik, valamint az új szegély építése. Útszűkületre kell számítani, kérjük a gépjárművezetőket, hogy óvatosan közlekedjenek ezen az útszakaszon.

Belváros

A Nyírségvíz Zrt. július 10-től a Mező utcán út alatti ivóvízvezeték cserét végez. A Vasgyár utca felől a Rákóczi út felé félpályás pontszerű lezárás várható, a túloldalon a leálló sávot bontják. A vízműves munkálatok várhatóan csütörtökre elkészülnek.

Elkezdődött a László utca - Inczédy sor között lévő járdaszakasz felújítása. Jelenleg a meglévő pálya és a szegély bontása van folyamatban, de párhuzamosan elkezdték az új szegély és pályaszerkezet építését.

Pazonyi téri járdát a tervek szerint július 12-én (csütörtökön) aszfaltozzák.

A Stadion utcai járdafelújításnál a Stadion utcával párhuzamos szakaszt július 13-án (pénteken) aszfaltozzák.

A Deák Ferenc utcai járda felújításánál jelenleg a korábban elbontott aszfalt burkolat törmelékeit szállítják el és megkezdődött a járda pályaszerkezetének, valamint a szegélyezésének az építése.

Jó ütemben halad a Benczúr tér felújítása. A Benczúr szobor előtti járda- és kerékpárút építése, a végleges térburkolat és a hiányzó szegélyek építése, az altalaj öntözőrendszer gerincvezetékének építése, az öntözőhálózat telepítési munkái mellett megkezdődtek a szökőkút és a vízgépészeti akna vasbeton építési munkái. A nagy tömegű burkolóanyag rakodása miatt időszakosan 15-20 perces forgalomlezárás előfordulhat. A tér körüli gépjárműforgalom továbbra is sebességkorlátozás mellett biztosított. A Kölcsey Gimnázium felőli oldalon útszűkületre kell számítani az arra közlekedőknek.

A Bessenyei téren is zajlanak a munkálatok a térvilágítás nyomvonalának kitűzésével, védőcsövek elhelyezésével, kábelfektetéssel. A burkolatépítés is megkezdődött a sétány tükör készítéssel. A téren a gyalogos forgalom korlátozott.

Oros

Jó ütemben halad a Meggyes utca (41. sz. főút – Varázs utca között) útburkolatának felújítása, a pályaszerkezet csere és a szegélyépítés szerdán kezdődhet el, az utca felújítása várhatóan még ebben a hónapban elkészül.

A Naspolya utcában befejeződött, a Naspolya közben, a Felhő közben, és a Mezsgye utcában viszont most zajlik a szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése. Jelenleg szennyvízvezeték hosszabbítás, vezetéképítés és átemelő akna telepítés zajlik, az építkezés során közlekedési fennakadás egyik utcában sem várható.

Butyka

A Nagykállói úti járdafelújítás (Butykai u. – Benkő I. u. között) során július 11-én, szerdán várható az aszfaltozás.

Kertváros

Jól haladnak a Tó utcában a felújítási munkálatok, már az aszfaltozásai munkák folynak, csütörtökre várhatóan elkészül a teljes szakasz, a tereprendezéssel együtt.

A Bottyán, Bokréta utcákban ivóvíz csomóponti rekonstrukciót végez a Nyírségvíz Zrt. A Bottyán u. mindkét oldala fel van bontva. A munkálatok a közlekedést nem zavarják és várhatóan július végére befejeződnek.

Jósaváros

Elkezdődött a Kosbor utca felújítása. Jelenleg a meglévő szegély bontása történik, valamint az új szegély építése. Útszűkületre kell számítani, kérjük a gépjárművezetőket, hogy óvatosan közlekedjenek ezen az útszakaszon.

A Korányi Frigyes utcai járdafelújításnál várhatóan a jövő hét szerdáig a teljes szakasz aszfalt burkolatot kap a Garibaldi utcától egészen a Kalevala sétányig, ezért a temető bejáratával szemközt lévő buszmegállót ideiglenesen áthelyezik, amiről az utasokat időben tájékoztatják.

Sóstóhegy

A Mogyoró utcában a csapadékvíz elvezetés építés elkészült, a héten várhatóan befejeződik a pályaszerkezet csere és a jövő hét folyamán az új aszfaltburkolatot is megkapja a teljes hossz.

A Templom utcában a jelenlegi munkafázisban a gyepráccsal burkolt árok készítése és a kapubejárók átépítése folyik.

A Sóstóhegyi úti kerékpárút (Korányi F. utca – Mogyoró utca között) építésénél jelenleg a nyomvonalba eső közművek kiváltása zajlik, de a közművekkel nem érintett területen már elkezdődött a pályaszerkezet építése. A hét második felében áthelyezik a Sóstóhegyi út és a Mogyoró utca kereszteződésében található buszmegállót, melynek pontos helyéről tájékoztatják az utasokat.

Sóstógyógyfürdő

A Vénusz utcában továbbra is a csapadékvíz elvezetés építése, csapadékvíz tisztítóaknák elhelyezése, csőfektetés van folyamatban.

A Mária, Magdolna, Krisztina és Anna utcákban térkővel burkolt út épül. Ezen utcák környezetében forgalom és sebesség csillapított övezet kialakítása valósul meg. Jelenleg a csapadékvíz befogadó záportározók kialakítása zajlik, de már készül a térkő burkolatú felület alapja, a szegélyezéssel.

Örökösföld

Zajlik a Család utcai járdafelújítás (Szalag u. - Pazonyi u. között), a jelenlegi munkafázisban járdaburkolat alapot és kerti szegélyt építenek. A Család utcai járdaburkolat teljes hosszban előreláthatólag július 20-ra készül el, ezt követően kezdődhet meg az út felújítása.

Borbánya

A szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése kapcsán a NYÍRSÉGVÍZ Zrt. előreláthatólag július 20-ig szakaszos építéssel végzi a szennyvízcsövek lefektetési munkálatait. A Nárcisz utcát ezért naponta 7.30-tól 17 óráig mindkét oldalról zsákutcává nyilvánítják, az utca az éppen aktuális építési szakaszoknál nem lesz átjárható. Az aktuális lakóépület előtt zajló munkálatok estére befejeződnek, az ott lakók gépjárművekkel délután öt óra után tudnak behajtani.

 

Kérjük a járókelők és az autóvezetők megértését, fokozott figyelmét, s hogy ne megszokásból közlekedjenek.

Az út-, és járdaépítési munkálatok aktuális állásáról a későbbiekben is folyamatos tájékoztatást adunk.

 

Fotó: Kohut Árpád





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Futballmérkőzés sajtótájékoztatója a törvényszéken

A Nyíregyházi Törvényszék közleménye.

Barátságos mérkőzés szeptember 28-án

Szeptember 28-án immáron 8. alkalommal kerül sor a nagyszabású labdarúgó rendezvényre.

Közlekedők figyelem! – Sávszűkület a Bujtosi Uszoda építése miatt

Szeptember 27-én csütörtöktől előreláthatólag két héten keresztül sávszűkületre kell számítani.

Dolgoznak a kutak a leendő belvárosi uszodánál

Már zajlik a városi uszoda építésének előkészítése a Continental Aréna szomszédságában.

Lángok a Károly Mihály utcában – Faforgács és papírhulladék gyulladt meg

Összehordott papírhulladék és faforgács gyulladt meg az esti órákban Nyíregyházán.

Tudományos ülést tartottak az orvosoknak és szakdolgozóknak

A konferencián 120 orvos és 90 szakdolgozó vett részt.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!