Link küldése Link küldése

Forradalmi vetélkedő a Jósa András Múzeumban




2016.10.27.



A Jósa András Múzeum történelmi vetélkedőt szervezett az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére. A megmérettetés három fordulóból állt, a két írásbeli döntőt követően csütörtökön került sor a végső, szóbeli megmérettetésre. A középiskolás korosztályban 5 iskola nevezett, míg 4 általános iskola képviseltette magát a vetélkedőben. Közülük hárman jutottak be a döntőbe. Az Ibrányi Árpád fejedelem Általános Iskola Sényő Tagintézménye, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola, valamint a Jókai Mór Református Általános Iskola.

 

„Fontos megismerni a múltat”

 

Nuszer Máté, a Jókai Mór Református Általános Iskola 8. osztályos tanulója azt mondta, lényegesnek találják azt, hogy már ebben a korban is megismerkedjenek 1956 hőseivel és tetteikkel. A tanuló hozzátette, lényeges, hogy ettől a korosztálytól se legyen idegen ez a történelmi kor.

A döntő kérdései a Múzeumban október 18-án megnyílt 1956-os kiállításával voltak kapcsolatosak és a magyar történelem 1945 és 1963 közötti időszakára vonatkoztak.

 

Esemény, amit már „csak” könyvekből ismernek a diákok

 

Holmár Zoltán, a Jósa András Múzeum múzeumpedagógusa elmondta, ez az a korosztály, amely jóval a rendszerváltás után született. Hozzátette, ez az ifjú generáció, már csak tankönyvekből ismeri az 56-os forradalmat, illetve azt azt követő eseményeket. A múzeumpedagógus kifejtette, éppen ezért testközelebbé szerették volna tenni számukra ezt a korszakot.

Az 1956-os forradalom tiszteletére megrendezett történelmi vetélkedő általános iskolásoknak hirdetett kategóriájában a Jókai Mór Református Általános Iskola csapata nyert. Felkészítő tanáruk Illyés Gábor volt.

ME.





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Hideg idő - Déltől életbe lép a vörös kód

A következő napokban extrém hideg idő várható.

A francia kulturális attasé látogatása az Eötvös Gyakorlóiskolában

Francia délutánt szerveztek az Eötvös Gyakorlóiskolában.

Meggyulladt a nádas, vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották a lángokat

Kisebb területen a nádas gyulladt meg csütörtökön délután Rétközberencsen külterületén.

Megemlékeztek a kommunizmus áldozatairól

Koszorúzásokat, megemlékezéseket tartottak a Kommunista Áldozatok Emléknapja alkalmából.

Szavak Embere: „Nekem a műsorvezetés hivatás és küldetés”

Tarczy Gyula rangos elismerést vehetett át a szóvivők bálján.

Ideiglenes forgalomkorlátozásra számíthatnak a közlekedők a Tünde utcán és Debreceni úton

A Tünde utcáról csak jobbra, kis ívben lehet a város felé közlekedni.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!