Link küldése Link küldése

Fókuszban a közlekedésbiztonság – Regionális verseny Nyíregyházán




2018.05.17.


Szerdán regionális közlekedésbiztonsági versenyt rendezett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Nyíregyházi Repülőtéren. Négy megye, harmincnyolc versenyzője mérte össze elméletben és gyakorlatban tudását.


A versenyen a Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságok gépjárművezetői, illetve az ügyintézői rendszerben gépjárművet vezetők mérték össze KRESZ és gépjármű-vezetéstechnikai tudásukat.

A rendezvényt Schweglerné Erdős Tünde tűzoltó ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettes nyitotta meg, aki elmondta, hogy megtiszteltetés, hogy az igazgatóság adhat otthont a négymegyés versenynek, majd a szabályok betartására és a biztonságos küzdelemre hívta fel a figyelmet.

A versenyen tizenkilenc kétfős csapat indult, akik közül kilencen ügyintézői gépjármű, tizen pedig a készenléti szer kategóriákban mérték össze tudásukat.

Elsőként elméletben kellett bizonyítani az indulóknak, a közlekedéssel kapcsolatos kérdésekre írásban kellett válaszolni, majd a gyakorlati feladat részeként bójákkal kijelölt pályán kellett végighaladniuk, ahol többek között szlalom, parkolás, akadályelkerülés és tolatás volt a feladat.

A verseny célja a biztonságos vezetés iránti érdeklődés felkeltése, s egyben a közlekedési balesetek számának csökkentése volt.

A versenyen készenléti kategóriában a Szabolcs MKI részéről, a Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság két tűzoltója, a Varga Dániel tű. zászlós, Szabó Zsolt tű. főtörzsőrmester páros végzett az első helyen, míg az ügyintézői kategóriában a Borsod MKI részéről, a Dakos Zoltán tű. főhadnagy, Hoffmann Zsolt tű. százados páros bizonyult a legjobbnak, így régiónkat júniusban ők képviselhetik az országos megmérettetésen.


Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Vizsgálják a baleset körülményeit

Egy kerékpáros borult fel hétfőn délután a Pazonyi úti kerékpárúton.

Városnap és Szelektív Szombat

Nyíregyháza újratelepítésének a 265. évfordulóját ünnepelte a város a hétvégén.

Körözött hajómotort szállított

Ukrajna irányába akarta elhagyni az országot a külföldi sofőr.

Éjfélkor jár le a határidő

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet.

Gyűrűvel birkóztak meg a tűzoltók

Személyi sérülés nem történt.

Kiválóan szerepeltek Eperjesen a nyíregyházi fúvósok

Arany minősítést szereztek egyaránt zene és mazsorett kategóriában.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!