Link küldése Link küldése

Felsőház - a Nyíregyházi Sportcentrum ülőröplabda gárdája éremért küzdhet




2018.01.11.


Szeretné megvédeni címét az együttes. 


 Már a felsőházi randevúkra készül a Nyíregyházi Sportcentrum ülőröplabda csapata. Az alapszakasz egy kicsit döcögősebbre sikerült, mint az elmúlt években, de most már teljes vállszélességgel a jövőre koncentrál a gárda. A két forduló alapján így a Nyíregyháza csapata, a Kikindával, a Tatabányával és a Vác együttesével szerepel együtt a felsőházban, míg az alsóban a Vasas, az MTK és a Nagykanizsa játszik majd. Az utolsó fordulót május 12-én Nyíregyházán rendezik.

- Nem úgy alakult a kezdésünk a bajnokságban mint az elterveztük ebben a szezonban. Sok volt a hiányzó. Az ősszel Járási Ferenc nem tudott velünk készülni munkahelyi elfoglaltságai miatt, most pedig Kovács Gábort kell nélkülöznünk. Az alakulatot továbbra is szép számban színesítik lányok. Ősszel Erdős Zsófia mellé érkezett Sitku Tamara és Berényi Eszter, ők már játszottak egy-egy fordulót az alapszakaszban. Igyekszünk a lehető legtöbbet készülni, ezért is iktattam be január 20-21-én hétvégén három edzést is – mondta Erdősné Balogh Erika, a nyíregyháziak edzője, aki hozzátette, hogy azért is fontos ez, hiszen benevezte a Nyíregyházi Sportcentrumot a február 10-i Magyar Kupára is.

 





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Győzelem Újpesten - jó játékkal nyert a Fatum Nyíregyháza idegenben

Több jó egyéni teljesítmény is volt a csapatban

Győzelem Bécsben - Fucsovics Marci jól kezdett az ATP 500-as versenyen

A nyíregyházi teniszező hátrányból fordított

Ezrek a lelátón - végérvényesen visszatért a salakmotor a megyébe!

Nemzetközi mezőny a versenyeken, lengyel, cseh, ukrán, bolgár és a legjobb magyar riderekkel

Vereség Kaposváron - a Szpari sem tudta megállítania somogyiakat

A 13. fordulót rendezték a labdarúgó NB-II-ben

NYKC - Tovább kell várni az első hazai győzelemre

A Balmazújváros elvitte az egyik pontot



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!