Link küldése Link küldése

Felső tagozatos diákoknak hirdet felvételt a Mathias Corvinus Collegium




2018.04.14.


Felső tagozatos diákoknak hirdet felvételt a Mathias Corvinus Collegium a Fiatal Tehetség Programja keretében. Az ősszel ötödik osztályba lépők jelentkezését június 30-ig várják, a kurzusok idén már Kárpátalján is elindulnak.


Az MCC FIT Program élménypedagógiai eszközökkel dolgozik, a játékos, szombati képzéseket otthoni tanulást lehetővé tevő e-learninges tananyagok egészítik ki. A gyakorlati jellegű, személyes jelenlétet igénylő hétvégi képzéseken elsősorban a páros- és csoportmunka fejlesztése kerül a középpontba. Mindezeken felül heti két beszédközpontú angolóra és nyári tehetségtáborok is színesítik a program által kínált lehetőségeket.

A FIT Program jelenleg öt vidéki városban (Veszprémben, Szolnokon, Pécsett, Miskolcon, Kecskeméten), valamint Budapesten működik. Elsősorban olyan motivált kisdiákok jelentkezését várják, akik nyitottsággal és természetes kíváncsisággal közelítenek minden újdonság felé, valamint szívesen lennének egy összetartó csapat tagjai - közölték.
Az MCC felső tagozatos programja 2015-ben indult, és azóta közel 400 kisdiák vesz részt az ingyenes képzéseken, ősztől pedig

Kárpátalján is elérhetők lesznek kurzusok - közölte Constantinovits Milán, a program szakmai vezetője.

További információk a fit.mcc.hu oldalon találhatók.

MTI





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Allergológus – Nyaralás előtt érdemes tájékozódni a környezetről

Az allergiásoknak érdemes a nyaralás előtt tájékozódniuk arról, hogy mi jellemzi az úticélt.

Hol marad a forróság? – Eddig hőségriadó nélkül telt a nyár

Még egyetlen hőségriadót sem rendeltek el, pedig már a meteorológiai nyár felénél tartunk.

Jelentősen fejlődtek a kárpátaljai magyar vállalkozások

Több ezer vállalkozás indult és jutott támogatáshoz.

Befejeződött a berepülés

A 701-es oldalszámú gép is részt vehet a szállítóhelikopter-zászlóalj feladatainak végrehajtásában.

Több mint 120-an tettek fogadalmat

A Tűzoltó II. szakképzésben részt vett tiszthelyettesek öthónapos képzés után kezdik szolgálatukat.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!