Link küldése Link küldése

Feledhetetlen lesz idén az advent!




2016.11.28.



A világhíres Cantemus kórus, a 148 éves Jósa András Múzeum, az ország egyik legjobban felszerelt könyvtára, az idén 35 éves Móricz Zsigmond Színház, a Váci Mihály Kulturális Központ és a Városháza kínál izgalmas, látványos és feledhetetlen programokat az adventi időszakban. Erről számolt be dr. Ulrich Attila az érintett intézmények vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatón. Az alpolgármester elmondta, december 2-a és 12-e között Édes karácsony címmel csokoládé kiállításnak ad helyet a Városháza. A hagyományokhoz híven a polgármesteri hivatalba beköltözik a Mikulás is. Az édes mesevilág ingyenesen tekinthető meg és hétköznap 9 órától 19-ig, hétvégén pedig 10-19-ig lesz nyitva. A csoportoknak érdemes telefonon bejelentkezni (20/435-0898).

 

Sztárvendégek jönnek a gyertyagyújtásokra

 

Az alpolgármester hozzáfűzte, emellett minden kedden, csütörtökön és vasárnap kulturális programokkal és sztárvendégekkel lehet készülni a karácsonyra. A helyi táncos, zenés csapatok mellett Tilvai Reni, Gáspár Laci és Dobrády Ákos is eljön a szabolcsi megyeszékhelyre, hogy emeljék a készülődés fényét. Lesz ingyenes lapcsánka osztás csütörtökönként, és idén is meghirdetik a jótékonysági bögre akciót, melynek bevételét karitatív célokra fordítják. 

További képekért kattintson a fotóra!

– Karácsony tájékán megnyílik a szív, az elme és minden más, azt hiszem. Könnyebben lehet az embereket motiválni arra, hogy a hideg ellenére vagy esetleg az eső ellenére, mint tegnap az első adventi gyertyagyújtásnál tapasztaltuk, kijöjjenek. Remélem, most 4-én is sokan lesznek. December elsején pedig hosszú tömött sorokat szeretnék látni az első lapcsánka osztásnál. Mi azt gondoljuk, azt szeretnénk, hogyha minél több emberhez eljutna a hangunk azért, hogy velünk együtt örüljenek, megpróbáljanak mindenféleképpen részt venni azokban a programokban, amelyekkel az életüket szeretnénk egy kicsit változatosabbá tenni – tette hozzá dr. Ulrich Attila.

 

Angyalhangok a Cantemus-tól

 

Pontosan 18 hangversenyt ad a Cantemus kórus az adventi időszakban. Erről már Szabó Dénes karnagy beszélt. Egy budapesti és két ausztriai fellépés mellett többnyire a megyében turnéznak. A hagyományos, ingyenes nyíregyházi karácsonyi koncertjük most december 16-án, a megszokott helyen a Római Katolikus Társszékesegyházban lesz.

 

A múzeumba kiállításokat hoz a Mikulás

 

– December elsején jubilálunk a múzeumban – ezt mondta Bene János. Az igazgató hozzáfűzte, ezen a napon nemcsak a névadóra emlékeznek, hanem három vadonatúj kiállítást is megnyitnak. Híres lengyelek, a Kripták, temetkezések, leletek a 17-18. században, és Weöres Sándorra születésére emlékezve, A megmozdult szótár című tárlat várja majd az érdeklődőket. Ezzel azonban nem ér véget az advent a múzeumban. December 2-án a Rotary Mikulása jön a Benczúr térre, december 7-én Kállay emléknapot tartanak, december 15-én pedig manó meglepetéssel indul a múzeumi karácsony.

 

Micimackó és Boldika a könyvtárban

 

A gyerekeket a Móricz Zsigmond Könyvtárban és a fiókintézményeiben is csupa izgalom várja a következő hetekben. Összesen 30 programot szerveznek számukra. A rendezvények célja, hogy megismertessék a gyerkőcökkel a karácsonyi ünnepkör jelentőségét. Tomasovszki Anita igazgató kiemelte, december 9-én 10 órától a Micimackót adják elő a Móricz Zsigmond Színház színészei, december 19-én 11 órától pedig a az N-Joy együttes közreműködésével a Boldika karácsonya című zenés-mesés, interaktív elődáson vehetnek részt a kisebbek.

 

Operett gála és tehetségkutató döntő

 

December 10-én Illényi Katica ad koncertet Nyíregyházán. Erre már alig lehet jegyet kapni – kezdte a Váci Mihály Kulturális Központ adventi ajánlatát Mészáros Szilárd. Az igazgató hozzáfűzte, szerveznek Mikulás partit és kézműves foglalkozást december 4-én. Lesznek ünnepvaró programjaik és december 17-én rendezik meg a LIKE 2 tehetségkutató döntőjét. Mindezek mellett egy Operett gálát is a műfaj rajongói figyelmébe ajánlanak. A jól ismert dallamokat Kállai Bori és Berkes János tolmácsolja majd december 28-án a VMKK-ban.

 

Legyen vidám a készülődés!

 

– A színházban zenével, mókával lehet ráhangolódni az év legmeghittebb ünnepére – ezt mondta Kirják Róbert. Az igazgató beszámolt arról, hogy december 3-tól jókedvű musical revüt mutatnak be Ájlávju...de jó vagy, légy más! címmel, Olt Tamás rendezésében. December 15-16-17-én, valamint 21. és 22-én pedig a nagy sikerű Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical várja a nézőket. Vendégjáték is lesz a színházban, azonban ezek már a két ünnep között. December 27-én egy fergeteges komédiát hoznak el a kecskemétiek, aminek Boeing, Boeing a címe. December 29-én pedig a Katona József Színházban nagy sikerrel futó Gogol monodráma, az Egy örült naplója lesz látható Nyíregyházán.

Z. Pintye Zsolt

(Fotó: Szarka Lajos)





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Horváth Illés „királysága”

Fülöp király fiából a VIDOR Fesztivál idejére a francia Fülöp királlyá változott Horváth Illés.

Programdömping a VMKK-ban!

Nincs megállás, a Váci Mihály Kulturális Központ egész évben kínál programokat.

Véget ért a XII. Cantemus Fesztivál

Bemutatjuk a fesztivál kiosztott díjait.

Macbeth – Elkezdődtek a próbák

Ezekben a percekben tartja Horváth Illés rendező a Macbeth című előadás olvasópróbáját a színházban.

Sugarloaf: Emlékek kötnek Nyíregyházához

A Sugarloaf 23 éves fennállása alatt ma már a hazai könnyûzenei élet egyik ikonja.

Arany Érdemkereszttel tüntették ki Lutter Imrét

Az előadóművész, drámapedagógus, médiaszakember nyíregyházi gyökerekkel rendelkezik.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!