Fejlesztések az állatparkban


2017.06.19.


A következő három évben a Modern Városok Program megállapodása alapján 6,7 milliárd forintot fordíthat fejlesztésre a Nyíregyházi Állatpark. Ma elkezdődött a Pangea Ökocentrum építése a Blaha Lujza sétányon, ősszel elindul a látogatócentrum beruházása, de lesz jégkorszakot bemutató látványosság, India-ház és afrikai madár röpde is.


A Modern Városok Program keretében még 2015-ben kötött szerződést a kormánnyal Nyíregyháza Önkormányzata, amelynek egyik lényeges pontja volt az állatpark további fejlesztése. Mára konkretizálódott az összeg ami 6,7 milliárd forint, 1,5 milliárd a TOP forrásokból, 5,2 milliárd pedig a hazai költségvetésből érkezik. Dr. Kovács Ferenc polgármester elmondta, ez egy három éves projekt, tehát 2019 végéig minden beruházást szeretnének befejezni. A Pangeo egy egyedi hotel lesz a tóparton az állatpark területén, de már másfél hónapja épül a négycsillagos hotel is, azt a másik turisztikai attrakcióval, a fürdővel kapcsolják össze. A kettő együtt 160 új szobát jelent, ami sokat segít a nyíregyházi turizmus további fejlődésében.

További képekért kattintson a fotóra!

A Pangea Ökocentrum építésével teljesen megújul a Blaha Lujza sétány egy szakasza, a Dzsungel Hotel mellett két épületet is lebontanak. Két szinten 38 szállodai szobát alakítanak ki, de egy 100 fős konferenciatermet is létesítenek.

 

JÉGKORSZAK BEMUTATÓ ÉS INDIA-HÁZ

 

Gajdos László ügyvezető a fejlesztések ütemezésével kapcsolatban bejelentette, hogy elkezdődött a Pangea Ökocentrum építése, ez egy év múlva elkészül, szeptemberben indul a látogatócentrum beruházása, jövőre pedig a közel 4 milliárdos Jégkorszak bemutató megvalósítása is elkezdődik, de lesz még India-ház és afrikai madár röpde is. A Jégkorszaki interaktív bemutató Európában egyedülálló lesz, valósághű modelleken mutatják majd be a jégkorszakban élt emblematikus állatokat. Igazi utazásra invitálják a látogatókat a sarkvidéki fókák, jegesmedvék és pingvinek birodalmába. Megelevenedik a tundra az állatokkal éppúgy, mint a mesterségesen előállított havas, jeges táj.

Szoboszlai Tibor

(Fotó: Szarka Lajos)





« vissza

TOP24
Legfrissebb hírek videóval
Programajánló
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Felborult a motoros

A férfit a mentők kórházba vitték.

Figyeljen a parlagfűirtásra, ha nem szeretne akár milliókat is fizetni

A gazdáknak és telektulajdonosoknak július elsejéig kell elvégezni a parlagfű mentesítést.

Ha nyár, akkor Mosoly tábor!

A Zöld Kerék Alapítvány 10. alkalommal szervezett nyári tábort a Ridens diákjainak.

Járdafelújítás a Kossuth utcán

Felújítja a NYÍRVV Nonprofit Kft. a Kossuth utca 150 négyzetméteres járdaszakaszát.

Vizes felfrissülés a kánikulában

A városüzemeltető társaság Nyíregyházán 9 szökőkutat és 34 ivókutat üzemeltet.

Tippek hőségriadó idejére

A tartós kánikula miatt másodfokú hőségriasztás van érvényben az ország egész területén.

Ezt olvasta már?
X
A tehetség nem földrajzi alapon van elosztva
Papp Klaudia a 3x3-as kosárlabda együttes tagjaként ezüstérmes lett a VB-n
Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Impresszum Írjon nekünk
© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!