Link küldése Link küldése

Szépség és sport: Exkluzív interjú a Miss Summer Sunshine győztesével, Bákonyi Hajnalkával




2018.09.13.


Gyönyörű nyíregyházi lány fejére került a korona.


Idén is meghirdette a Sunshine FM szokásos nyárzáró szépségversényét, a Miss Summer Sunshine-t. A megmérettetés győztese az Arany János Gimnázium 11. – emelt szintű angol – osztályos diákja, Bákonyi Hajnalka lett, akinek figyelmét édesanyja hívta fel a szépségversenyre.

Anyukám indíttatására jelentkeztem a Miss Summer Sunshine-ra az utolsó pillanatban, a verseny előtti napon.

– árulta el a 17 éves nyíregyházi lány, akinek gyermekkora óta mindene a sport, így testalkatával nem volt kérdés, hogy lenyűgözi majd a zsűritagokat.

Hajnalka hat évig úszott, öt évig bokszolt, jelenleg pedig edzőterembe jár. Nagy állatbarát, és nem fél a kihívásoktól, ezek éltetik.

Volt bennem egy természetes izgatottság a verseny előtt, de sikerült megbirkóznom vele. A verseny kezdete előtt betanultuk a koreográfiát és csodálatos sminket valamint frizurát készítettek nekünk. Az első fordulóban a Sunshine FM pólóját és egy farmert viseltünk, a második fordulóban a kommunikációnkat tesztelték, a harmadikban pedig bikinis vonulás volt.

– avatott be a részletekbe Hajnalka, aki azt is elmondta, az ő kedvence a második forduló volt. A hozzá intézett kérdés abból indult ki, hogy rendszeresen sportol. Így szólt:

Mi motivál a mindennapi életben?

Hajnalka pedig a kedvenc idézetével válaszolt:

Egy pillanatnyi fájdalom megér egy egész életen át tartó büszkeséget.

(Miss Summer Sunshine, bikinis forduló. Hajnalka 1-es sorszámmal, a fotó bal oldalán.)

A fiatal lány szépsége mellett válaszával is levette a zsűrit a lábáról, és noha erős volt a mezőny, az ő fejére került a korona. Elárulta, hihetetlen nagy örömöt érzett, amikor kimondták a nevét, nem számított arra, hogy ennyi gyönyörű lány közül ő lehet a győztes.

A siker pedig nem szállt a fejébe, továbbra is határozottan halad kitűzött céljai felé, és még az is lehet, hogy a jövőben újabb hazai versenyen szurkolhatunk érte.


Farkas Fanni





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Továbbra is napsütésre számíthatunk, a ködös részeken is melegszik az idő

Kedden is általában napos, száraz időre számíthatunk.

Folytatódnak a faápolási munkálatok Nyíregyházán – Az Eötvös utca következik!

Február 19-től az Eötvös utcán folytatja a NYÍRVV Nonprofit Kft. a faápolási-ifjítási munkálatokat.

16-65 évesek figyelem! – Térítésmentes informatikai képzés indul a könyvtárban

Ismét megszervezik a térítésmentes informatikai képzést Nyíregyházán.

Sokba kerülhet a fácán leves – Bíróság előtt a besenyődi orvvadász

A Nyíregyházi Járási Ügyészség soron kívül állítja bíróság elé a besenyődi orvvadászt.

Családi ház égett Szabolcsbákán – Egy ember füstmérgezéssel került kórházba

Szabolcsbákán családi ház szobájában égtek berendezési tárgyak hétfőn.

Nyírbátorban mentett életet a szén-monoxid érzékelő – Időben jelzett!

Bejelzett egy lakóház szobájában elhelyezett szén-monoxid érzékelő Nyírbátorban hétfő délután.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!