Link küldése Link küldése

Évtizedes álmok válnak valóra a sportfejlesztésekkel




2018.01.13.


Jelentős, a sportolási lehetőségekhez kapcsolódó, minden nyíregyházit érintő infrastrukturális fejlesztésekről tartott összefoglaló sajtótájékoztatót dr. Kovács Ferenc polgármester a partner egyesületek vezetőivel a Continental Arénában. (Megjelent a Nyíregyházi Napló január 12-ei számában.)


Dr. Kovács Ferenc emlékeztetett: csakúgy, mint az útfejlesztéseknél, a sport területén is egy jól kitapintható, évekkel ezelőtt elfogadott, prioritásként a szabadidő- és tömegsportot, valamint az utánpótlást előtérbe helyező koncepció mentén terveznek és fejlesztenek. Mint a polgármester utalt rá, a 2010 óta eltelt időszak első bő két éve az önkormányzati csődmenedzselésről szólt, azóta azonban jól láthatóak például az utak fejlesztései: a víztoronynál a körforgalom, a nemrég átadott Mező utcai csomópont vagy a belvárosi földutak leaszfaltozása és a Szegfű utca négysávosítása.

KONDIPARKOKTÓL JÉGPÁLYÁIG, USZODÁIG

– 2013 óta Nyíregyháza szinte minden részét elérte a sportfejlesztés is. Az országban az elsők között alakítottunk ki 11 ovi-foci pályát, számos óvoda tornaszobáját újítottuk fel, s a tervezett 12 iskola tornatermének és -pályájának felújításából már hét elkészült. Emellett a város sok pontján, összesen 18 helyen van kondipark, és nagyon népszerű az önkormányzati, ingyenes tömegsportsorozat, a „Mozdulj Nyíregyháza!” is – fogalmazott a polgármester.

KORMÁNYZATI SEGÍTSÉG: ÖNERŐ SEM KELL

Ami pedig a közeljövőt illeti: február közepén kinyithat a jégpálya, és már márciusban letehetik a belvárosi verseny- és tanuszoda alapkövét.

Mindkét beruházás sok évtizedes elmaradást pótol és a nyíregyháziak régi vágyát elégíti ki. Ráadásul egy év végi kormányhatározat szerint a városnak az önerőt sem kell megfinanszíroznia, így Nyíregyházának nem kerül pénzébe egyik létesítmény elkészülte sem!

– emelte ki a polgármester.

A KORMÁNYDÖNTÉS ÉRTELMÉBEN NEM KERÜL PÉNZÉBE NYÍREGYHÁZÁNAK SEM A JÉGPÁLYA, SEM AZ ÚJ VERSENY- ÉS TANUSZODA

A hét eleji sajtótájékoztatón, melyen a polgármester mellett a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője és az önkormányzattal partnerségben lévő szervezetek (Szabolcsi Jégsport Egyesület és AQUA SE) vezetői is részt vettek, az is kiderült: a jégpályán és az uszodán kívül nemsokára Atlétikai Centrum is épül, megújul a Városi Stadion és vizsgálják egy Motorsport Aréna létrehozását is.

A sajtótájékoztatón még a közelmúltra utalva a polgármester hozzátette: nem véletlenül lett a Continental Aréna a bejelentések helyszíne, hiszen ez 2010-ben még egy nem városi tulajdonban lévő, omladozó épület volt, ma pedig egy teljesen kormányzati pénzből korszerűsített, jóval fenntarthatóbb nemzetközi szintű csarnok. A múltból maradt még egyéb feladat is: például a Zrínyi gimnázium 2009-ben átadott, hitelből épített Tiszavasvári úti tornacsarnokának padlószigetelésére is rá kellett költeni 30 millió forintot, mert az érthetetlenül kimaradt a beruházásból.

ÖSSZEFOGÁSSAL KÉSZÜLNEK EL

Az új fejlesztések kapcsán pedig kiemelte: újszerű dolog az együttműködés az önkormányzat és a partnerek között. – Korábban nem volt divat ezeknek a szervezeteknek a bevonása, most pedig összefogással készülnek el ezek a létesítmények, az együttműködésért külön köszönet illeti a Szabolcsi Jégsport Egyesületet és az AQUA SE-t. A jégpálya egy 450 milliós beruházás, melynek 145 millió forint lett volna a városi önereje, míg az uszoda egy 2,5 milliárdos projekt, melynek 750 millió lett volna az önkormányzati része. Ezeket oldotta meg év végi döntésével a kormány, amiért hálásak vagyunk. És külön köszönet a nyíregyházi vállalkozóknak, cégeknek is, hiszen a partnerségi viszonynak köszönhetően évek óta nincs probléma a társaságiadó-feltöltéssel, így bizton számíthatunk rájuk és általuk a sportfejlesztési TAO pénzekre. Az ő részük is fontos a beruházásokban – mondta.

ÉLSPORT- ÉS A TEHETSÉGCENTRUMOK

S mint az számos helyen rövid hírben a Magyar Közlöny alapján megjelent: stadionfejlesztés kezdődik Nyíregyházán is.

A Városi Stadion megújítása sem kerül pénzébe Nyíregyházának, a kormány 10 milliárd 326 millió forintot szán erre. Mi, a szokott kreativitásunkkal azonban elértük, hogy ne csupán egy új stadion szülessen, ahol egyébként közelebb lesz a nézőtér. Az új, 8000 fős aréna egy társasági központ is lehet, mely akár nagyobb koncertek megtartására is alkalmas lesz, és figyelembe veszi az utánpótlás szempontjait, valamint a tömegsportét, hiszen ne felejtsük el, hogy egy általunk több ponton megújított sportcentrum része. Az utóbbi években strandröplabdapálya, kondipark született itt és modernizáltuk a műfüves pályát, a tekecsarnokot és a kispályás foci körülményeit. Emellett pedig az atlétika új helyre költözik: a Tiszavasvári úti volt NYVSC pályán épül meg az Atlétikai Centrum a Modern Városok Program részeként, a 3,5 milliárdos beruházásról már ősszel végső, pénzügyi döntés született.

– sorolta a további fejlesztéseket dr. Kovács Ferenc polgármester.

KÓSA ÁRPÁD ÜGYVEZETŐ: NŐHETNEK AZ IGÉNYEK

Kósa Árpád, a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezetője a tájékoztatón úgy fogalmazott: az már az elmúlt évek alapján is látszik, hogy jelentős igény van a szabadidő sportos eltöltésére Nyíregyházán, s ennek egyre inkább adottak az infrastrukturális feltételei. – Ezekkel a fejlesztésekkel is régi vágyak válnak valóra, az igények pedig nőhetnek is azáltal, hogy van és lesz hol korszerű, nívós körülmények között mozogni. Ráadásul ezek fenntartható módon üzemeltethető létesítmények. A jégpálya építése is különleges: mindössze öt hónapunk volt egy gyors ütemű beruházásra, hogy még ebben az idényben használatba vehessék a nyíregyháziak.

SZABÓ LAJOSNÉ ELNÖK: NAGY UGRÁS ÉS ÉLMÉNY A JÉGSPORTNAK

Szabó Lajosné, a Szabolcsi Jégsport Egyesület elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: egy régóta, legalább négy évtizede dédelgetett álom válik valóra ezzel a fejlesztéssel. – A hosszú évek küzdelme után most már valóban van jövője Nyíregyházán a jégsportnak. A régi sátor pályája korszerű sem volt igazán és a szövetségi szabványoknak sem felelt meg legutóbb, így a sportoló gyerekek kénytelenek voltak átjárni Debrecenbe edzeni, majd játszani is. A heti egy edzés öt órát vett el családjaik életéből, s így nem sok sikerélményük lehetett, ami hihetetlenül fontos abban az életkorban. Így most külön köszönet a városvezetésnek és a sportcentrum vezetésének is az együttműködésért, hogy ezzel biztosítják a feltételeket, egyben lehetőséget nyújtanak az utánpótlásnak és a tömegsportnak is. Ez az István utcán épülő pálya egy nagy ugrás számunkra és óriási élmény lesz mindenkinek.

SZEZONÁLIS LEHETŐSÉG, MINT MÁSHOL

A februárra elkészülő és megnyitó létesítményről érdemes tudni, hogy jégpályáról és nem csarnokról van szó. A három oldalán nyitott épület szezonálisan fogadja majd a korcsolyázni vágyókat, beleértve a sportolók mellett természetesen a nagyközönséget is. Egyébként ez nem különleges nyitvatartás, hiszen például Debrecenben a strandszezon idején (nagyjából májustól augusztusig) van karbantartás címszó alatt zárva a fedett csarnok. Míg a miskolciak oda be sem mehetnek a sport és utánpótlás miatt, nekik a kinti, mind a négy oldalán nyitott pálya van fenntartva, s ősz végétől tavasz elejéig, a hőmérséklet függvényében nyit és zár.

SZAKÁCS ROLAND ELNÖK: KORMÁNYZATI AJÁNDÉKKAL

Szakács Roland, az AQUA SE elnöke, a tájékoztatón elégedetten nyugtázta, hogy az álmok valóra válnak, s érdemes volt hosszú időn át álmodozni. Szerinte példaértékű ez a beruházás, hiszen teljesen stabil anyagi háttérrel indulnak neki, köszönhetően a kormányzat karácsonyi „ajándékának” is, ami a teljes önerő finanszírozását jelenti, így már a beruházás kezdetén „lehet látni a végét”, s ez ritka dolog. – Mióta másfél évvel ezelőtt, a májusi városi közgyűlésen döntés született a projektek támogatásáról, mi egymást segítve készítjük elő a beruházásokat a jégpályában érintettekkel. Külön köszönetünket szeretnénk kifejezni a városvezetésnek és a sportcentrumnak az együttműködésért, mindennel időben haladunk. Már a héten elkészülhetnek a kiviteli tervek, aztán indulhat a közbeszerzés és jó esetben a tavasz első felében letehetjük az épület alapkövét is. Az előzetes tájékozódásunk alapján pedig szívesen használják majd az iskolások, s akár edzőtáborok helyszíne is lehet. Mi mindent beleraktunk sportszakmai szempontból, amit csak lehetett, ez egy igazi csoda lesz! 

MEDENCÉKKEL, LEHETŐSÉGEKKEL

Az már az új verseny- és tanuszoda méreteiből is kiderül, hogy egy nagyon komoly létesítmény épül Nyíregyháza szívében, a Continental Aréna oldalában, a teniszpályák helyén. A nagyobbik, 50 méteres, nemzetközi szabványnak megfelelő medencében tíz pálya alakítható ki, s akkora a vízfelülete – a könnyebb összehasonlíthatóság kedvéért – mint a Júlia fürdő négyszerese (!), így akár 20 darab 25 méteres sávot is le lehet benne választani egyidejűleg. S ha a 220–230 centiméteres mélységgel rendelkező medencét megfelezzük, míg az egyik oldalon úsznak, a másik részén simán vízilabdázhatnak. De a tanmedence sem kicsi: akkora, mint a Júlia nagymedencéje, 80–130 centis mélyüléssel.

DR. SZABÓ TÜNDE ÁLLAMTITKÁR: A SPORTRA KÖLTÖTT PÉNZ MEGTÉRÜL

Dr. Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára a Szilveszteri Vizesgála megnyitóján, Budapesten hangoztatta: bár a kormányt sok támadás érte a sportrendezvények költségei miatt, az erre költött forintok végül megtérülnek. – A sport befektetése több mint háromszorosan megtérül az egészségügy területén, és kihat az oktatásra, kihat a gazdaság élénkítésére. A sportlétesítmény-fejlesztésekre nagyon nagy szükségünk volt eddig is, ezt követően is, úgyhogy folytatjuk a munkát, hiszen mennek a tornatermek, a tanuszodák, a sportlétesítmények fejlődnek – emelte ki Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára. (MTI) Ezek sorába illeszkednek a nyíregyházi fejlesztések is, melyről a városvezetésnek évek óta határozott stratégiai elképzelése van, s az év végi kormánydöntések is bizonyítják: a kormányzat ebben komoly partnerséget vállal a finanszírozás tekintetében is.

LEHETŐSÉG EGY MOTORSPORT ARÉNÁRA

Az év végi kormánydöntés szerint esély kínálkozik arra, hogy egy Kelet-Magyarországon egyedülálló motorsport szentély is létrejöjjön. – Ezt már eddig is egy komoly előkészítő munka előzte meg, a mostani döntés ennek egy részeredménye – utalt az előkészületekre a sajtótájékoztatón a polgármester.

Pillanatnyilag vizsgáljuk a lehetőségét a beruházásnak, ami még a stadionfejlesztésnél is jelentősebb lehet, és nemzetközi szintű versenyeket hozhat Nyíregyházára. Már az akkreditálást végző szakemberekkel is tárgyaltunk, és a területre több javaslatot is benyújtottunk. A végleges döntés nagyjából egy év múlva várható.

– mondta dr. Kovács Ferenc.


Tarczy Gyula





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Jószomszédi kapcsolat – Ukrán önkormányzati küldöttség látogatott Nyíregyházára

A küldöttség a Robert Schuman Intézet és a Nemzetközi Visegrádi Alap szervezésében érkezett.

Több hónapos téli pihenő után újra működik a szökőkút a Bujtosi tavon

Több hónapos téli pihenője után, a berendezést szombaton indították be a NYÍRVV munkatársai.

Letartóztatta a bíróság a kerítés bűntettével gyanúsított párt

Előzetes letartóztatásba helyezték R. J. és társa gyanúsítottakat.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!