Link küldése Link küldése

Elsőfokon befejeződött a csalássorozatot elkövető cégvezetők büntetőpere




2018.04.19.


A Nyíregyházi Törvényszék 2018. április 19-én üzletszerűen, folytatólagosan és bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette miatt indult eljárásban hozott ítéletet hét vádlottal szemben. A bíróság – egy kivételével – valamennyi vádlottal szemben fegyházbüntetést szabott ki.


I., III. és IV. rendű vádlottat 3 év 6 hónap, II. rendű vádlottat 4 év 6 hónap, V. rendű vádlottat 2 év, VI. rendű vádlottat pedig 2 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte a bíróság, és minden vádlottat eltiltott a közügyek gyakorlásától. Ezenkívül II. rendű vádlottal szemben 9 millió forint vagyonelkobzást is elrendelt a törvényszék, VI. rendű vádlottat pedig 3 évre eltiltotta a jogász végzettséghez fűződő foglalkozástól. VII. rendű vádlottat bűnpártolás vétsége miatt 1 évre próbára bocsátotta. Kötelezte a bíróság a vádlottakat a több, mint 600 sértetteknek okozott mintegy 800 millió forint kár megtérítésére is.

A megállapított tényállás szerint I., II. és III. rendű vádlottak 2003-ban létrehoztak egy közös vállalkozást. Először élelmiszer-kereskedelmi tevékenységet akartak folytatni, majd felfigyeltek az ingatlanbefektetésben rejlő lehetőségekre. Ennek érdekében országos szinten működő irodahálózatot hoztak létre azzal a céllal, hogy a befektetők pénzét összegyűjtik, és saját céljaikra fordítják. V. rendű vádlott az alapító tagok beszervezésével foglalkozott, VI. rendű vádlott pedig a működés jogi hátterét biztosította. A hálózat beindítását hatalmas reklámkampánnyal, óriásplakátokkal és újsághirdetésekkel is kiegészítették. Tevékenységük során I., II. és III. rendű vádlottak álnevet használtak.

A 3, 6, 12 hónapra meghirdetett magas hozam reményében több, mint 600 sértett kívánta pénzét befektetni a vádlottak által működtetett szövetkezetben, s e célból 50 ezertől 20 millió forintig terjedő összegeket fizetettek be a cég bankszámlájára.

A gyanúsítottak az elkövetett csalásokból származó pénz eredetének leplezésére azt a módszert dolgozták ki, hogy a sértettek által befizetett összegeket különböző bankszámlákra utalták át.

A bíróság a büntetés meghatározásánál figyelemmel volt a jelentős időmúlásra, ugyanis jelen ügyben korábban már született ítélet, de az eljárást hatályon kívül helyezés folytán meg kellett ismételni.

Az ítélet nem jogerős.





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Szigliget: dzsiptúra és diszkó is vár a gyerekekre

Alig egy hónap van hátra ahhoz, hogy a 2017/2018-as tanévben utoljára szólaljon meg a csengő.

A fűnek megtiltani nem lehet

A NYÍRVV Nonprofit Kft. 4 millió négyzetméteren végez folyamatosan fûkaszálást.

Pünkösdöltek a Múzeumfaluban

A népi hagyományok felelevenítésével idézték fel az egykori pünkösdi szokásokat.

Benczi Gyula híres hegedűje sírta a talpalávalót...

Száz évvel ezelõtt hunyt el Benczi Gyula, akit Krúdy is több alkalommal emlegetett írásaiban.

Halálos baleset Nyíregyháza közelében

Motorkerékpáros vesztette életét.

Tündés kérdés, pozitív útépítõs válasz

Rengeteg helyen zajlik út-járda építés és felújítás a városban – igazából a java ezután következik.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!