Együttműködési megállapodást írt alá a Nyíregyházi Egyetem


Link küldése Link küldése

Együttműködési megállapodást írt alá a Nyíregyházi Egyetem és Mátészalka




2018.02.20.


Mátészalkán, megyénk második legnépesebb településén mintegy 1200 cég, köztük 30-40 nagyvállalat működik. A helyi ipari park folyamatosan fejlődik – mondta a Nyíregyházi Egyetemen a város polgármestere.


Dr. Hanusi Péter kiemelte, most a Tudományos és Technológiai Park címet szeretné elnyerni ipari parkjuk, így a legjelentősebb cégek vezetőivel már megkötötte a város az erre irányuló megállapodásokat. Hangsúlyozta:

Ha beadjuk a Tudományos és Technológiai Park pályázatot, illetve a kutatás-fejlesztésben együtt kívánunk dolgozni a cégekkel, akkor adott a felvetés, hogy ki legyen az a partner, aki magas színvonalon, szakmai tekintéllyel, kutatási bázissal és szakemberekkel rendelkezik? Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei lokálpatriótaként a Nyíregyházi Egyetem jutott eszembe elsőként.

A megállapodás aláírása előtt az egyetem rektora azt mondta, kölcsönös előnyöket tartalmazó projekteket kívánnak közösen indítani.

További képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Szarka Lajos

Vassné dr. Figula Erika hozzátette:

A Nyíregyházi Egyetem megfelelő személyi állománnyal és infrastruktúrával, laborokkal rendelkezik ahhoz, hogy a cégek és Mátészalka által igényelt kutatásokba be tudjon kapcsolódni. Azt gondolom, hogy minden olyan lehetőséget ki fogunk használni, ami a Nyíregyházi Egyetemet és Mátészalka várost egyaránt fejleszti.

A közös cél tehát, hogy Mátészalka ipari parkja elnyerje a Tudományos és Technológiai Park címet, de az együttműködés többek között a tudományos kutatás, az oktatás és a szakmai gyakorlat területére is kiterjed. A Nyíregyházi Egyetem a kutatásban és koordinációban megszerzett szakmai tapasztalatával, széles nemzetközi kapcsolatrendszerével és iparági termékismeretével is segíti majd a közös munka, fejlesztések sikerét.

 

Dér Vivien





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Műszaki mentést igényelt

Baleset történt péntek hajnalban a Kert utcán.

Lopás miatt keresik

A nyíregyházi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

Ünnepi díszbe öltözött a város

Államalapításunk ünnepének közelségét jelzi, hogy napok óta lobogók díszítik Nyíregyháza fő utcáit.

Impromtu Nyíregyháza belvárosában

A film a tervek szerint jövő tavasszal kerül a mozikba.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!